2011. 05. 28. 08:00 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep egész napos családi, ünnepi moziprogram, filmbemutató, egyéb gyerekprogramokkal kiegészítve, óvodás és kisiskoláskorú gyermekek és szüleik részére. A Rajzfilmünnep kiemelt eseménye a Bogyó és Babóca (képünkön) – 13 új mese című 70 perces gyerekfilm országos bemutatója. A KEDD Animációs Stúdió tavaly mutatta be Bartos Erika nagy sikerű mesekönyv-sorozatából, a Bogyó és Babóca mesékből készült rajzfilmsorozat első 13 epizódját. Az eredetileg televízióra készített sorozatot a stúdió rendhagyó módon a mozikban indította útjára. A mesefilm sok óvodás és kisiskolás számára az első meghatározó moziélményt jelentette. Az első évad, a Bogyó és Babóca - 13 mese volt a 2010-es év negyedik legnézettebb magyar mozifilmje. A Bogyó és Babóca – 13 új mese május 29-én, Gyermeknapon közel 22 városban, 30 magyarországi moziban és rendezvényhelyszínen lesz látható. A KEDD Stúdió vezetőjétől, M. Tóth Gézától többet is megtudunk erről.
Megtartotta szokásos szezonvégi sajtótájékoztatóját a Vígszínház. Ott volt szinte az egész társulat. Eszenyi Enikő színigazgatóval beszélgettünk. Ő látható képünkön Börcsök Enikővel. A fotó a 115 éves Vígszínház születésnapi ünnepségén készült.
Május végétől október végéig négy alkalommal ad koncertet a Mátyás-templomban a Magyar Virtuózok Kamarazenekarával Szenthelyi Miklós hegedűművész, akivel stúdiónkban beszélgettünk.

A műsor további adásai

2011. 07. 09.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2011. 07. 02.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga

2011. 06. 18.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga

2011. 06. 11.
szombat
8:00

Meghívó

Művészportré Hámori Gabrielláról, az Örkény István Színház színésznőjéről. Szerkesztő: Szabó Csilla.

2011. 06. 04.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga

Épp ezt az adást nézed
2011. 05. 21.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga

2011. 05. 14.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2011. 05. 07.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga

2011. 04. 30.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Batta András rektorral, Kovács Géza főigazgatóval, Somogyváry Ákos karnaggyal és Eszéki Erzsébettel, az Aegon Díj szakmai vezetőjével beszélget a szerkesztő: Jálics Kinga

2011. 04. 23.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga

2011. 04. 09.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga. Interjú Hegedűs Endre zongoraművésszel, Tolcsvay László zeneszerzővel, a 80 éves Novák Ferenc néptánc koreográfus, együttesvezetővel.

2011. 03. 26.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Dr. Szarvas Zsuzsával, a Néprajzi Múzeum mb. főigazgatójával, Szokolay Sándor zeneszerzővel és Csík János hegedűssel (képeinken) beszélget a szerkesztő, Jálics Kinga

2011. 03. 19.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szabó Zsolttal, a kolozsvári Művelődés című lap főszerkesztőjével beszélgetünk. Skultéty Csaba a Szabad Európa Rádióban töltött időkről mesél. Szerkesztő: Gerbei Anita

2011. 03. 12.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga.
Interjúalanyok: Lipcsey Andersson Emőke, Vitai Ildikó, Bérczes László

2011. 03. 05.
szombat
8:00

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga. Interjú Bogányi Gergely zongoraművésszel, Kocsis Zoltánnal, ezúttal az EUfónia karmestereként, Maloschik Róberttel, a JAZZMA főszerkesztőjével