2011. 08. 01. 15:34 55 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő Zimányi Ágnes.Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
Ökumenikus Vallási Fesztivál lesz a sopronbánfalvi kolostor szállóban. A fesztiválra, amely augusztus 12-27. között, három egymást követő hosszú hétvégén lesz, Karsai Gábor, a kolostor szálló igazgatója hívja az érdeklődőket.

Veres András szombathelyi megyéspüspök (KÉPÜNKÖN) július 30-án, szombaton, délelőtt 10 órakor mutatta be ezüstmiséjét, a szombathelyi székesegyházban. Műsorunkban a 25 évvel ezelőtt pappá szentelt, jubiláns főpásztorral beszélgetetünk.

Kedves Hallgatóink! Augusztus 1-től megváltozott a Katolikus Rádió műsorrendje, így az én műsoraimat is más időben hallhatják.

A Magvetés nem hétfőn este nyolc órakor kezdődik, hanem hétfőnként, délután fél négykor, egész pontosan 15.34-től. Ismétlés kedden 22.34 perctől. Az új műsorrendben „Délután találkozás” főcím alatt találják meg.
Hit és értelem című műsorom eddig kéthetenként, szombaton volt. Augusztustól két hetenként, csütörtökön lesz hallható, először augusztus 4-én, este nyolc órától. „Velünk vannak” főcím alatt keressék.
A Collegium Esztergom című műsor eddig szombaton volt, havonta egyszer. Augusztustól havonta egyszer kedden hallhatják. Először augusztus 23-án, 17.34 perctől. Ez a műsor a „Természet-tudomány” csoportba került.

A műsor további adásai

2011. 08. 08.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő Zimányi Ágnes

2011. 08. 05.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 04.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Színészbejáró. Őze Áronnal a Pesti Magyar Színház igazgatójával beszélget a szerkesztő, Szabó Csilla.

2011. 08. 03.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 02.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2011. 07. 29.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 27.
szerda
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2011. 07. 25.
hétfő
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 22.
péntek
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 20.
szerda
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2011. 07. 18.
hétfő
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 15.
péntek
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 13.
szerda
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András

2011. 07. 11.
hétfő
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 08.
péntek
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina