2011. 08. 18. 20:00 29 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora.
1.) Paskai László bíboros gyémántmiséjét mutatta be Székesfehérváron. Műsorunkban a 60 évvel ezelőtt pappá szentelt főpásztort hallják, akit először Spányi Antal megyéspüspök köszöntött.

Paskai László 1927. május 8-án, Szegeden született. 1945-ben lépett be a ferencesek Kapisztrán Szent János Rendtartományába, 1951-ben szentelték pappá. 1987-2002 között volt esztergomi, illetve Esztergom-budapesti érsek, 1988-tól Magyarország prímása. A Szentatya 1988-ban bíborossá nevezte ki.

15 éves főpásztori szolgálati idejében volt, 1988-ban a Szent Jobb országjárása, 1989-ben az ottani egyházi élet újraindulását eredményező kárpátaljai látogatása, 1991-ben Mindszenty bíboros földi maradványainak hazahozatala, valamint, ugyanebben az évben II. János Pál pápa első lelkipásztori látogatása. Nevéhez fűzvődik az 1994-ben, az 50 év után Magyarországon megtartott első egyházmegyei zsinat, 1996-ban a Szentszék és Magyarország kapcsolatát bemutató kiállítás Esztergomban, 2000-ben a Szent Korona ünnepélyes elvitele Esztergomba, 2001-ben kiállítás a Vatikánban az ezeréves magyar kereszténységről.

2.) A buda-szentlőrinci főmonostor romjainál 20 éve, minden év, augusztus első vasárnapján szentmisével tisztelegnek Szent Lőrinc és Remete Szent Pál emléke előtt. A szentmise homíliáját ebben az esztendőben Török József egyháztörténész mondta, aki a mise után előadást is tartott a pálosokról. A pálos rend ünnepéről Aczél László Zsongor pálos szerzetes hallják.

3.) A Mária úton Csíksomlyóra. Augusztus 5-15. között, a Mária Úton, több mint 15-en, közöttük gyermekek is, gyalogosan zarándokoltak Szamosújvárról Csíksomlyóra. Szék–Feketelak, Nyárádszentbenedek, Énlaka, Szentegyháza – csak néhány község, melyet a zarándokok érintettek. A tíz napos zarándoklatról, amelynek lelkivezetője Székely János Esztergom-budapesti segédpüspök volt, Fodor László, a Mária Út Alapítvány egyik alapító tagja számol be.


4.) Húsz éve főapát Várszegi Asztrik püspök, a magyar bencés kongregáció vezetője, akik az elmúlt húsz évről és a jövő terveiről is kérdezünk.

A műsor további adásai

2011. 08. 25.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Hit-vallás. Múlt és jelen. Dér Katalin műsora.

2011. 08. 24.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg - Madocsai Bea műsora
Tranzakcióanalízis, Hernád: magyar szent család, bányászünnep Csolnokon

2011. 08. 23.
kedd
20:00

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora.

2011. 08. 22.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Szomszédoló - Madocsai Bea műsora
Két Zsolt kávézója

2011. 08. 19.
péntek
20:00

Velünk vannak

Magyar téka

Épp ezt az adást nézed
2011. 08. 17.
szerda
20:00

Velünk vannak

Tükörkép. Az ikonok világa. Vendég:dr.Nagy Márta művészettörténész-bizantológus, a Debreceni Egyetem docense.

2011. 08. 16.
kedd
20:00

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből

2011. 08. 15.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Pillérek
Szerkesztő: Lengyel Ákos.

2011. 08. 12.
péntek
20:00

Velünk vannak

Koszorúk - 90 éve született Mészöly Miklós.
Szerkesztő: Nagy Rita

2011. 08. 11.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

A hit öröme. Török Csaba műsora. Vendég: Dr. Gyürki László prelátus, biblikus professzor. Téma: Utazás Szíriába, a kereszténység bölcsőjéhez. Felelős szerkesztő: Kékesi Enikő

2011. 08. 10.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg

2011. 08. 09.
kedd
20:00

Velünk vannak

A Világ-egyház ma a skandináv országokkal ismerkedik, Pintér Gábor vatikáni diplomata segítségével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor

2011. 08. 08.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Mesterek és tanítványok

2011. 08. 05.
péntek
20:00

Velünk vannak

Irodalmi látlelet. Elek Tibor műsora
Irodalmi humor fesztivál Gyulán. Két résztvevő, Fekete Vince költő és Podmaniczky Szilárd író beszél az irodalmi humorról.
Felelős szerkesztő: Nagy Rita

2011. 08. 04.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora. IV. Nemzetközi Szeretetláng Találkozó.