2011. 08. 23. 17:34 25 perc egyéb műsorok

Természet – tudomány

Collegium Esztergom - beszélgetések jogról és morálról, a szabadság fényében. A műsor házigazdája Erdő Péter bíboros. Vendége Ritoók Zsigmond egyetemi tanár, ókor kutató. Szerkesztő Zimányi Ágnes
A társadalmi viselkedés szabályozása évezredek óta jogból és erkölcsből álló, vagyis jogi és erkölcsi vonatkozású viselkedési normarendszeren alapul. Ehelyett manapság sokan, éppen egyfajta szélsőséges relativizmus jegyében úgy gondolják, hogy sem a jogra, sem az erkölcsre nincs már szükség, így az államnak sincs már szerepe, hanem a részben tömegtájékoztatási, informatikai, genetikai és más módszereket használó manipuláció, és a teljes technikai ellenőrzés adja meg azt az eszközrendszert, amivel a társadalmi viselkedés meghatározható.

Ez utóbbi kettő, szemben az előbbiekkel, nem szólítja meg az emberi szabadságot. Tehát úgy akarja a viselkedést befolyásolni, hogy közben a szabad emberi döntést megkerüli. Ez nyilván az emberi méltóságnak kevésbé felel meg. Másrészt mind a kettő csupán formai módszerek összessége, amelyek az adott, kívánatos viselkedés tartalmáról nem mondanak semmit. Tehát, hogy azt valaki mégis csak meg kell, hogy határozza, milyen irányban kívánjuk a társadalmi viselkedést szabályozni, illetve a nagyfokú műszaki ellenőrzés adatait értelmesen kell ki értékelni.

Mindezek alapján, a jog, az erkölcs, a világnézet, az államhatalom és az új lehetőségek (hiszen a tudományos eredményeket soha nem lehet meg nem történté tenni) párbeszédére van szükség. Azaz erkölcsösen és jogszerűen kell használni minden új lehetőséget, akár a média, akár az ellenőrzés területén, ám ehhez egy szélesebb körű konszenzus, egy elmélyültebb párbeszéd szükséges.

A műsor további adásai

2011. 09. 27.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme. Vizi E. Szilveszter előadása a kábítószerek fajtáiról, hatásmechanizmusukról és használatuk következményeiről.

2011. 09. 20.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom - beszélgetések jogról és morálról, a szabadság fényében. A műsor házigazdája Erdő Péter bíboros. Vendége Freund Tamás agykutató. Szerkesztő Zimányi Ágnes.

2011. 09. 13.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok - Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2011. 09. 06.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép

2011. 08. 30.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

Épp ezt az adást nézed
2011. 08. 16.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok - Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2011. 08. 09.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2011. 08. 02.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme