2011. 08. 29. 15:34 55 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
„Hitből fakadó örömmel és rendületlen tenni akarással ünnepeljük az idén országalapító királyunkat, Szent Istvánt!” – fogalmazott Erdő Péter bíboros a Szent István-bazilika előtti téren, a szentmise elején.

„Ha túlnézünk mindennapi gondjainkon, ha megérezzük a világot alkotó és fenntartó Isten gondviselő szeretetét, akkor itt, a földön is jobban meglátjuk az embert” tette hozzá a főpásztor.

A homíliát ebben az esztendőben Pápai Lajos győri püspök mondta, aki elmondta: Szent István király 1000 évvel ezelőtt megalapította a magyar keresztény államiságot. Pápai Lajos beszélt a mai vallási közömbösség jelenségéről és veszélyéről is.

De nemcsak az ember keresi Istent - hangsúlyozta a győri püspök - hanem Isten is keresi az embert: Ám az ember istenkeresésével szemben elindult egy másik irányú keresés is: az Isten is elindult, hogy megkeresse, elérje és megmentse az embert. És ezt a keresést nevezzük úgy, hogy kinyilatkoztatás.

Pápai Lajos hozzátette: Szent István király saját példájával, törvényeivel, és intézményeivel a keresztény hit sziklájára építette népe életét. Ez a hit lassan átjárta, megtisztította és megszentelte kultúránkat, hagyományainkat.

Keresztény megújulásunkhoz munkásokra is szükség van – hangsúlyozta Pápai Lajos. Különösen papi és szerzetesi hivatásokra.

Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából egyházi, illetve az egyházban dolgozó személynek kaptak kitüntetést. A számos kitüntetett közül Balás Béla kaposvári püspököt, Tarjányi Béla biblikus professzort, Schanda Balázs dékánt, és Fodor György rektort hallják.

Schmitt Pál köztársasági elnök – Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére, a keresztény ifjúság nevelése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, valamint a Kaposvári Egyházmegye első püspökeként a katolikus intézmények hálózatának megszervezéséért Balás Béla (KÉPÜNKÖN) a Kaposvári Egyházmegye megyéspüspöke a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta.

Ugyancsak a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, a szentíráskutatás terén végzett tudományos munkásságáért, a bibliai ismeretek népszerűsítéséért, több évtizedes lelkiismeretes oktató-nevelő tevékenysége elismeréseként.

Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar dékánja, egyetemi docens, az egyházjog és az alkotmányjog terén végzett kutatásaiért, oktatói, vezetői, valamint szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta

Schmitt Pál köztársasági elnök – Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének polgári tagozatával tüntették ki Fodor György teológust, egyetemi tanárt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának nemzetközileg is nagyra becsült tudományos, oktatói és kutatói munkásságát, valamint a magyar egyházi felsőoktatás fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységét ismerték el ezzel.

Majd meghallgatjuk, az írónak is kiváló Balás Béla püspök egyik írását, Lázár Csaba tolmácsolásában: az elnök úr kutyája.

Végül Hajdú Ferenc érdi plébánossal beszélgetünk. Ferenc atyát 1983-ban szentelték pappá, az eltelt 28 év alatt mindösszesen két helyen szolgát, 1988 óta Érden.

A műsor további adásai

2011. 09. 05.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő Zimányi Ágnes.

2011. 09. 02.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 09. 01.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Színészbejáró - Tompa Gábor a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató főrendezője. Szerkesztő: Szabó Csilla

2011. 08. 31.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2011. 08. 30.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2011. 08. 26.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 25.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Művészklub Szerkesztő: Dvorszky Hedvig. Ráadás Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: Méhes Csaba és a Brass in the Five

2011. 08. 24.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 23.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 22.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes.

2011. 08. 19.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 18.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Kútvölgyi Erzsébettel, a Vígszínház Kossuth-díjas színésznőjével beszélget a szerkesztő, Jálics Kinga

2011. 08. 17.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2011. 08. 16.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 15.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes