1. Egy reformer iskolaévei. Ezt a címet is választhatjuk mai összeállításunk élére, amelyben az opera nagy megújítójától, Christoph Willibald Glucktól mutatunk be három, a tradíciókat tiszteletben tartó áriát. A zenei bravúrokat a megrendítő drámai hatás mögé utasító Orfeusz és Euridice 1762-es bécsi bemutatója előtt járunk még úgy egy évtizeddel. Gluck, aki a mai Csehország területén született, bejárja Milánót és Londont: elmélyed az olasz opera hagyományaiban. Maga is gyakran fordul szövegkönyvért a kor operaszínpadának meghatározó librettistájához, Pietro Metastasiohoz. Metastasio reprezentatív versei legtöbbnyire az antikvitás olimposzi témáit dolgozzák fel, kevés életszerűséggel, ám annál több emelkedettséggel. Az 1750-ben, a prágai karneváli szezonban bemutatott Ezio hősnője, Fulvia tragikus döntés előtt áll: szerelmét, Eziót a császár elleni összeesküvéssel vádolják. A lány tudja egyedül, hogy a lázadás hátterében saját apja áll. Cecilia Bartoli a Berlini Régizenei Akadémia kíséretében adja elő Fulvia áriáját.
2. A következő Gluck-opera, amelyből Cecilia Bartoli énekel, a bécsi Burgtheaterben 1748-ban színre vitt Semiramide. Gluck első bécsi sikere egy kérők közötti vetélkedést mutat be. Ircano áriájában Gluck a korabeli áriastílust karikírozza.
3. A Korona című Gluck-opera Mária Terézia leányainak előadására keletkezett, és barokkos koloratúrái igen magas szintű énektudást feltételeznek a felséges csemeték részéről. A hercegnők azonban végül nem vizsgáztak Atalanta következő áriájával, ugyanis I. Ferenc császár halála matt elmaradt a darab előadása.
