2011. 10. 13. 20:00 29 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora
A LEA anyaotthon olyan babákért jött létre, akik válságos helyzetbe születtek és olyan fiatal nőkért, akik krízisbe kerültek. A 2005 óta működő anyaotthon néhány év múlva új helyre költözik. Az építkezés megkezdésekor derült ki hogy az új környezetben nem mindenki örül az anyaotthonnak. Az álláspontok az Érden megtartottak fórumon sem közeledtek. A bonyodalmakról Spányi Antal püspököt, Varga Hegyi Eszter intézmény vezetőt, Hajdú Ferenc plébános, püspöki biztost, Lukács Ágnest és kisfiát, Kristófot hallják.


80 éves a Katolikus Karitász. Október 14-én konferenciával emlékeznek az eltelt 80 évre. A konferenciára, melyh Budapesten, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának épületében lesz, Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke hívja az érdeklődőket.

Huszadik országos találkozóját tartja a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás. „Legyetek tüzes lelkűek!” – az idei találkozó mottója a Rómaiaknak írt levélből való és az imádság vonzásában zajlik. A karizmatikusok országos találkozójáról Bartha Angéla szociális testvért, a Nemzeti Szolgáló Bizottság elnökét hallják.

„Valóságos Isten és valóságos ember” – Puskás Attila teológia tanárral folytatjuk krisztológiai sorozatunkat (53.). Egyházi megnyilatkozások a krisztológiában. Isten és ember között Jézus az egyetlen, a fő közvetítő – hallottuk legutóbb. De ez nem zárja ki más közvetítők létét sem.

A műsor további adásai

2011. 10. 20.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Múlt és jelen. Bibliai régészet. A Galileai Názáret. Dér Katalin műsora.

2011. 10. 19.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg - Madocsai Bea műsora : Koreai-magyar közös laboratóriumok, Egyházi iskolák, 80 éves a Karitász, Madárijesztők a Sajdik-gyújtemény előtt, Frízbi, a különös sport

2011. 10. 18.
kedd
20:00

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei - a magyarság szellemi kincseiből. Szerkesztő Cs. Nagy Tamás.

2011. 10. 17.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Szomszédoló - Madocsai Bea műsora : Országút Társulat (beszélgetés Kondorosi Szabolccsal és Gorove Kristóffal)

2011. 10. 14.
péntek
20:00

Velünk vannak

Magyar téka. A kortárs magyar irodalom egyik kívülállója, Krasznahorkai László. Róla beszélgetünk Szegő János kritikussal, a Magvető kiadó szerkesztőjével. Szerkesztő: Nagy Rita

Épp ezt az adást nézed
2011. 10. 12.
szerda
20:00

Velünk vannak

Tükörkép. Vendég: Antal Ilona zenepedagógus. Szerkesztő: Kékesi Enikő

2011. 10. 11.
kedd
20:00

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből

2011. 10. 10.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Pillérek. A szerkesztő Lengyel Ákos. Jácinta nővérrel, az Opus Sanctissimae Trinitatis közösség alapítójával beszélgetünk.

2011. 10. 07.
péntek
20:00

Velünk vannak

Koszorúk
Szerkesztő: Nagy Rita

2011. 10. 06.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

A hit öröme. Török Csaba műsora.

2011. 10. 05.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg

2011. 10. 04.
kedd
20:00

Velünk vannak

Világ-egyház

2011. 10. 03.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Mesterek és tanítványok - Tanár urak

2011. 09. 30.
péntek
20:00

Velünk vannak

Irodalmi látlelet. Bíró Gergely műsora
Szerkesztő: Nagy Rita

2011. 09. 29.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora.