2012. 01. 19. 20:00 29 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora
„Mindnyájan el fogunk változni” (1 Kor 15,51) – Vasárnap megkezdődött az idei ökumenikus imahét, amely közös imára és még élénkebb párbeszédre buzdít bennünket. Az első imahetet az egyház egységéért 1908-ban tartották. Az Egyházak Világtanácsa és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa először 1968-ban készített közös hivatalos nyilatkozatot. Az ökumenikus mozgalom elindulására Pásztor János református lelkipásztor emlékezik.

Hafenscher Károly evangélikus lelkipásztor szerint is fontos az ökumenikus imahét: bejátszás.

Az ökumenikus imahetet megnyitó istentiszteleten Erdő Péter bíboros János evangéliumából vett részlet alapján mondott szentbeszédében. A jeruzsálemi bevonulás után Jézus saját kereszthaláláról és megdicsőüléséről beszél: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz”. Krisztus megváltói műve – hangsúlyozta a főpásztor – a mi feltámadásunk reménye is.
Azután Erdő Péter bíboros az ökumenikus imahét alapigéjéről beszélt: bejátszás.
Erdő Péter arról is szólt, hogy idén ünnepeljük a II. Vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulóját.

Protestáns részről Steinbach József, Dunántúli református püspök hirdetett igét, az imahét alapigéje, az 1 Kor 15,51 alapján.

Isten irgalma gyógyító, átölelő szeretet Az isteni irgalomról Sztirlich Ágnest, a Szociális Testvérek magyarországi elöljáróját hallották. A IV. Országos Irgalmasság Konferencia ebben az évben a váci székesegyházban lesz, április 14-én, szombaton.

„Valóságos Isten és valóságos ember” – Puskás Attila teológia tanárral folytatjuk krisztológiai sorozatunkat (59.). Jézus Krisztus és a vallások. A Gaudium et spes, egyház a világban lelkipásztori konstitució és a Nostra Aetate zsinati dokumentum tanítása Jézus és a vallások kapcsolatáról.

A műsor további adásai

2012. 01. 26.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

A hit öröme. Török Csaba műsora. Vendég: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Téma: az ökumené és az egység.

2012. 01. 25.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg - Madocsai Bea műsora
Szalézi díj, Internetes pornó veszélyei, Egyedülálló szülők, talpraállt gyerekek

2012. 01. 24.
kedd
20:00

Velünk vannak

Világ-egyház. Új evangelizáció a világegyház és a helyi egyház életében. Kránitz Mihály teológussal és Veres András szombathelyi püspökkel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.

2012. 01. 23.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Mesterek és tanítványok - Madocsai Bea műsora
Kovácsné Tóth Márta evangélikus lelkész beszél mestereiről

2012. 01. 20.
péntek
20:00

Velünk vannak

Irodalmi látlelet. Bíró Gergely műsora
Több mint 60 kötet, sok-sok arc, egyedi humor és végtelen önkritika. 80 éves lenne Gyurkovics Tibor.
Felelős szerkesztő: Nagy Rita.

Épp ezt az adást nézed
2012. 01. 18.
szerda
20:00

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont!

2012. 01. 17.
kedd
20:00

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből

2012. 01. 16.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Különleges
Beszélgetés Kecskés Mónika és Deák László orgonaművészekkel
Szerkesztő: Varga Edit

2012. 01. 13.
péntek
20:00

Velünk vannak

Ez volt a XX. század. Ifj. Bertényi Iván műsora
A Kádár korszak népjóléti intézkedései - a fogyasztói társadalom kialakulása. Felelős szerkesztő:Nagy Rita

2012. 01. 12.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Múlt és jelen. Bibliai régészet. A kumráni Holt-tengeri tekercsek. Dér Katalin műsora.

2012. 01. 11.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg - színes darabokból - Madocsai Bea műsora
Házaspárok "AVE" hétvégéi, Kontraszt kiállítás, Érzelmi inkontinencia (Grész G.)

2012. 01. 10.
kedd
20:00

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei - a magyarság szellemi kincseiből. Szerkesztő Zimányi Ágnes. A honfoglalásig visszanyúló Batthyányi magyar főnemesi családról Puskely Mária szerzetestanárral beszélgetünk.

2012. 01. 09.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Madocsai Bea: Szomszédoló - a Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület elnökével, Kemenczei Róberttel és titkárával, Brolly Péterrel

2012. 01. 06.
péntek
20:00

Velünk vannak

Magyar téka. Emlékezés Boncza Bertára. 1. rész. A halandó múzsa c. kötet szerzőjével, Rockenbauer Zoltánnal a szerkesztő, Andrónyi Kolos beszélget.

2012. 01. 05.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora