Jegyzet

Az idei év Szent Márké, akinek jelképe a szárnyas oroszlán. Ezt a velenceiek tudják legjobban, s amikor tizenkét éve magam is ott töltöttem a farsang farkát láttam, amint húshagyó kedden a Canale Grandén kivilágított hatalmas szárnyas oroszlánnal eveznek a venétek. Mostanság Márkot olvasom. Vajon hány szereplője van az ő evangéliumának, és kik ezek? Nem olvastam még szótárt az evangéliumokban felbukkanó emberekről. Nem a példabeszédbeliekről, hanem a valóságosokról. Persze állandóan előkerülnek az apostolok, hiszen ők ott voltak az Úr mellett és a történetek folyamatos résztvevői, de sokkal fontosabbak nekem azok, akik esetlegesen, egy-egy alkalommal lépnek a színre és rövid történet után le is lépnek. Ők a mellékszereplők, de ők azok, akik élettel telítik meg a történetet.
Ilyenek: Egy tisztátalan lélektől megszállt ember, akiből Jézus kiűzi az ördögöt; Péter anyósa; az első leprás; egy béna, akit a kibontott tetőn át eresztenek le a sokadalom közé. Vagy Jézus rokonai, akik nem kapnak rokoni fogadtatást; a gerazai megszállott, akinek legalább neve van: Légiónak hívják, amely persze csak jelképes név, ő a sokaság. És itt van Jairus és az ő leánya, az első, akit halottaiból feltámaszt, amikor kinevetik a rokonok, hisz mindenki látja, hogy meghalt s nem alszik. S a fiú, akinek az egész kenyérszaporítás köszönhető, mert van öt kenyere és két hala. A süketnéma, meg a betszaidai vak. A néma lélek által megszállott gyermek, vagy a gazdag ifjú, aki jönne is, meg nem is. A szegény asszony, aki minden vagyonát, két fillérét dobta be a perselybe. S persze Kaifás, Pilátus, Barabás, cirenei Simon és a kereszt alatt álló gyászmagyarok. Hányan? Húszan-huszonöten, s ha ehhez hozzávesszük a szinoptikusok variációit és János további szereplőit, a kánai menyegző vőlegényét, násznagyát, Nikodémust vagy Zakeust, még akkor sincs több mint negyven-ötven élő személy. Hamvas Béla Karnevál című regényében többen vannak, Jókai És mégis mozog a föld-jében többen vannak, Gárdonyi Egri csillagok-jában többen vannak. De nem a mennyiség számít. A szamáriai asszony, akinek öt férje is volt, mindent kifejez, mint az az asszony, akit megkövezésében félbe szakított: Az dobja rá az első követ, aki bűntelen közületek! – s akit ma nem hogy nem köveznének meg, hanem a tévéműsorok sztárja lenne.
Ezek az evangéliumi szereplők mi vagyunk. Eltelt kétezer év, de ők örökké velünk maradnak. Régi meggyőződésem, hogy mindenki benne van az evangéliumokban, mert ez az ötven ember mindenkit képvisel.
Baráti zarándok társaságunk egyik tagja pár éve 70 éves lett, illően ünnepeltük, s mert én vagyok a főcsővezető, én mondtam a köszöntő beszédet. Barátunk messziről jött ebbe a gyalogló csapatba, felesége hozta be. Korábban nem ismerte az evangéliumot. Foglalkozása szerint nem az volt a dolga, hogy szeretetet adjon, hanem, hogy vádat emeljen. Féltek tőle, mert hatalma volt, hatalma a bűnösök felett, és azok felett is, akiket a régi világ bűnösöknek vélt, noha nem voltak azok. Barátunknak van egy megbecsülendő szokása: évente többször stifoldert meg szajmókát hoz a gyalogláshoz (ezek gyomorba töltött szalámik, füstölve). És ha évadot zárunk, akkor tojásos lecsót főz rizike gombával, amit útközben szed, vagy kakashere pörköltet disznóvelővel. Miért teszi? Mert szeret főzni, szeret minket, s mi szeretjük őt. S amikor 70 éves lett és a köszöntő beszédet mondtam, az jutott az eszembe, amiről most beszélek. Hogy mindenki benne van az evangéliumban, s mondtam neki, hogy te is. Lehajtotta fejét és nem nézett rám, de tudom, azt gondolta, hogyan lehetnék én, az egykori ügyész benne az evangéliumban? És akkor azt mondtam neki:
„Amikor Jézus körül nézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: ’Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?’ Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: ‘Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek.’ Jézus meghagyta: ’Telepítsétek le az embereket.’ Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint mintergy ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jól laktak...tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából.”
Amikor ezt befejeztem, akkor ránéztem és azt mondtam: - Ez a fiú te vagy. Te is benne vagy az evangéliumban, mert nélküled nem lett volna mit megszaporítani. Senki nem tud arról a fiúról semmit, nem ismerjük az előéletét és nem tudjuk, mi lett belőle, nem is érdekel minket, de tudjuk azt a délutánt. Amikor találkozott az Úrral, amikor ő is ott szorongott az öt kenyerével és a két halával. Két ember, két élet ebben a pillanatban összefonódott, s az Úr azt a halat és kenyeret fogta a kezébe, szaporította meg, amit ő hozott.
A laudációnak vége lett, barátaim tapsoltak és koccintottunk az ünnepelttel, aki csak annyit tudott mondani: ő még ennyi szeretet, mint tőlünk, az életben senkitől sem kapott. Leült és többet nem szólt. Nem is kellett, mert aki benne van az evangéliumban, annak nem kell semmit sem mondani, az Jézusé.
Mindannyian azok vagyunk. Még ha nem is mindig tudunk róla.