2012. 02. 28. 17:34 25 perc ismeretterjesztő műsorok

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok - Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
Ragadványneve szerint ő a magyar Faust. Alakját Arany János is megénekelte, Cúth János, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja pedig így ír róla: korának ördöngös tudású polihisztora volt, aki az elektromosságnak, az akkoriban még félelmetes és megfejtetlen jelenségnek az egyik úttörő kutatójaként írta be nevét a fizika történetébe. "Én Hatvani István, szüleimre nézve Hatvani Gergely és Mester Judith asszonytól Rimaszombat városában születtem 1718-ban nov. 21-ik napján…” – írja ő maga életrajzában. Neve szorosan kötődik Debrecen városához: a kollégium tanára és iskolaorvosa volt. Kivételes emlékezőtehetsége révén 15 hónap alatt sajátította el az orvosi fakultás anyagát, ami a rendes tanmenet szerint 4-5 éves stúdium lett volna. Hadd idézzem örök érvényű szavait: „Mindjárt hivatalom kezdetén azt a törvényt szabtam magam elé, hogy semmit se fogadjak el vaktában vagy elsietve, és semmit se erőltessek tanítványaimra, amit hosszabb elmélkedés vagy szigorúbb megvizsgálás igaznak és bizonyosnak nem mutat…”

A műsor további adásai

2012. 04. 03.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes

2012. 03. 27.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2012. 03. 20.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép

2012. 03. 13.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2012. 03. 06.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2012. 02. 21.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép

2012. 02. 14.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2012. 02. 07.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes. Tudomány és új evangelizáció. Roska Tamás mérnök, bionikus professzorral beszélgetünk.

2012. 01. 31.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok - Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2012. 01. 24.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép

2012. 01. 17.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2012. 01. 10.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom - találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes. Az új evangelizációról Blankenstein Miklóssal, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye pasztorális helynökével beszélgetünk.

2012. 01. 03.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok - Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2011. 12. 27.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép

2011. 12. 20.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme