1-5. Egy héttel ezelőtt Carl Philipp Emmanuel Bach alakját idéztük meg a Zenei Kincsestár régizenei válogatásában. A XVIII. század zenei őrségváltásainak jellegzetes példája, mennyit változott a kifejezés és az ízlés egyetlen nemzedék életében. A gáláns szerző, aki keresztapját, Telemannt követte a hamburgi karnagyi stallumban, most épp e neves rokonnak adja át a helyét. Telemann márpedig vérbeli barokk kamarazenével jelentkezik. Annak is egyik ínyenc, fúvós vonulatából mutatunk be két példát a Concentus Musicus Wien és Nikolaus Harnoncourt felvételéről. A fúvós hangszerek és a fúvósjáték meglepően sokat fejlődött e korszakban, és a komponisták igyekeztek lépést tartani a fejlődéssel, ami igencsak megfelelt a barokk ínyenc, szeszélyes hangzás iránti vonzódásának. A most következő, ünnepi fényű F-dúr darab egyesíti a franciás szvit és a német nyitány formai elemeit. A két kürtszólista: Hermann Rohrer és Horst Fischer.
6-8. A következő Telemann-concerto három oboaszólóra íródott, B-dúrban. Akusztikus rokonságuk okán divat volt az oboa és a hegedű párosítása sőt olykor cseréje is, így nem meglepő, hogy a három oboa mellé ebben a versenyben három hegedű társul. Az ínyenc hangszerelés különösen a lassútételben szembeszökő. A szólisták: Jürg Schaeftlein, Karl Gruber és Bernhard Klebel.
