2012. 06. 07. 15:34 55 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művészklub. Szerkesztő: Dvorszky Hedvig.Az NKA volt igazgatójával Perlik Pállal beszélgetek . Ráadás. Szerkesztő: Jálics Kinga. Beszélgetés Konrad Sutarskival (képünkön) Az én Katynom című új könyv
A Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola A katyni tragédia utóélete címmel rendezett kerekasztal beszélgetést, amelyen Konrad Sutarski is előadást tartott. "Ma már sokkal többet tudunk a katyni ügyről, mint 1989-ben, amikor erről a megrázó témáról az első anyagot közöltem a magyar sajtóban. Azóta egy sor újabb kegyetlen tény került napvilágra" – mondta Sutarski, aki jelenleg a Magyarországi Lengyelség Múzeumának és Levéltárának igazgatója, s akinek édesapja is egyike volt a katyni tragédia áldozatainak.
A Művészklub vendége Perlik Pál a Nemzeti Kulturáis Alap közelmúltban nyugalomba vonult igazgatója, a köztisztviselői munkavégzés példaképe lehetne.A kuratoriumok elnökei az előirt törvények szerint változtak, ő végigkísérte ezeket is.
Az NKA kialakulásától 2011 végéig szezett tapasztalatai pedig valamennyi, oda pályázatot benyujtó alkotónak érdekes és tanulságos lehet.Műsoridőnkbe már nem fért el, de itt említem meg: ma már hat vagy hét unoka boldog nagyapját hallgathatjuk, aki ezt a becsületes életpéldát örökíti utódaira is.

A műsor további adásai

2012. 06. 14.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Törzsasztal. Sediánszky János műsora

2012. 06. 13.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Szerkesztő: Sályi András. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2012. 06. 12.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2012. 06. 11.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2012. 06. 08.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2012. 06. 06.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2012. 06. 05.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2012. 06. 04.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2012. 06. 01.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2012. 05. 31.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Színészbejáró. Haumann Péterrel Szabó Csilla beszélget.

2012. 05. 30.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Szerkesztő: Sályi András. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2012. 05. 29.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Az elmúlt hetek külpolitikai történései. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.

2012. 05. 28.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2012. 05. 25.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2012. 05. 24.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Szerkesztő: Jálics Kinga
A sorozat mai vendége Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója (képünkön)