1-2. Velence és Róma felé vesszük utunkat a Zenei Kincsestár mai félórájában. A naptár a XVI. század végét mutatja, s ha így van, a többszólamúság, azaz a kóruspolifónia virágkorában járunk. A nagymesterek két legnagyobbika, Palestrina és Lassus a lehető legmesszebbre jutott, ami a megénekelt szövegek zenei formákkal való kifejezését illeti. Lebbenő szólamfátylaik, összesimuló majd kuszán egymásnak feszülő dallamaik tetszés szerint érzékeltethetnek feszültséget, vágyakozást, ígéretet és beteljesedést. Nem csak a világi madrigálokban. A kor egyházi zenéje nem zárta ki köreiből a világi ének hatásait, mi több: a vallási mondandó szolgálatába állította érzékletes eszköztárát. Lassus két egyházi motettája következik a Bruno Turner vezette, londoni Pro Cantione Antiqua énekegyüttes előadásában. Előbb a Musica Dei Donum, majd az Aquinói Szent Tamás oltáriszentség-himnuszára szerzett Laude Sion Salvatorem. Sík Sándor fordításában ez utóbbi sorait idézzük: „Kegyes pásztor, igaz étek / Édes Jézus! Kérünk téged / Te legeltesd, védd a néped / Te mutasd meg kegyességed.”
