Zenei kincsestár

1-4. A Zenei Kincsestár mai úticélja London. A polgárosodó, ám a barokk formákat még nem feledő angol királyi főváros Európa egyik legrangosabb zenei központja. A megszámlálhatatlan zenei vállalkozás és nagyszabású zeneünnep fölött vitathatatlanul Händel produkciói tündökölnek állócsillag gyanánt. Az Itáliában pallérozott szász muzsikus szerző, impresszárió és előadó egy személyben – nem mellesleg pedig a walesi herceg pártfogoltja és primadonnákat megszégyenítő rigolyáiról híres sztár. Pompázatos orgonaversenyei mintegy ráadásként ékesítik hatalmas életművét: az oratóriumok előadásszüneteiben hangzottak el, mintegy hangulati elemekként. Miután lefutott a soros oratóriumszéria, Händel másodszor is pénzzé tette a kecses kamaraműveket: nyomtatásban is szétkapkodták őket. Így tehát a mester rendre újabb meg újabb koncerteket volt kénytelen összeütni egy-egy premierre. Nem csoda, hogy a monumentális oratóriumok munkálataiba belefáradt szerző olykor korábbi concerto grossóihoz folyamodott egy-egy szép témáért. Simon Preston elsőként az 5., g-moll koncertet mutatja be az opus 7-es ciklusból. A mű záró ütemvonala 1750. január 31-én került a kottába, és feltehetőleg a Theodora szünetében szórakoztatta a londoni publikumot. Az orgonaszólamot Händel látásának elvesztése után egyik másolója pótolta ki. Az Angol Koncert kamarazenekar élén Trevor Pinnock.

5-8. Az F-dúr orgonaverseny a Händel halála után, posztumusz kiadott csoportba tartozik. Pedig jóval korábban, 1739 áprilisában keletkezett az iménti koncertnél, az Izrael Egyiptomban premierjére. Händel ezúttal régebbi triószonátáiból kölcsönöz, de a versenyművet a kakukk és a pacsirta párbeszédét idéző madárhang-témák teszik igazán nevezetessé. "