2012. 10. 20. 08:34 55 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: István, a király (Varga Miklós) Csíksomlyón
Az 1956-os forradalomra emlékezve, szó lesz mai műsorunkban arról a három filmballadáról, amelyet Triptichon címmel vetítenek október 23-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendező: Kinyó Ferenczy Tamás, a forgatókönyvet a történész Ferenczy Erika írta.
A forradalom költőjét is megidézzük. Gérecz Attila verseit Ferenczi György megzenésítésében, Ferenczi és a Rackajam előadásában jelentette meg a Helikon Kiadó a Hangzó Helikon sorozatban.
Az István, a király című rockopera ősbemutatójának 30. születésnapját jövőre különleges, kortárs produkcióval kívánják megünnepelni. Erről Szörényi Leventével és Rosta Mária producerrel beszélgettünk.
Bemutatkozott a Libri Média menedzsmentje. A sajtótájékoztatón a Libri Média vezetője, Zsoldos Dávid nyilatkozott rádiónknak.
Póka Egont, a Hobo Blues Band és a P. Mobil basszusgitárosát, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóját a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Őt is hallani fogják ma a Meghívóban.

A műsor további adásai

2012. 11. 24.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 11. 17.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Ivancsics Ilona, valamint Mácsai Pál

2012. 11. 10.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Ókovács Szilveszter és Solymosi Tamás a sajtótájékoztatón (fotó: Krupa Zsófi, Fidelio), valamint Pál István Szalonna (Avar Anna felv.)

2012. 11. 03.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Szervét Tiborral, Györgyi Annával, Seress Zoltánnal (képeinken)

2012. 10. 27.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2012. 10. 13.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: Sándor György humoralista

2012. 10. 06.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: Mester és tanítvány: Várkonyi Zoltán és Marton László a Vígszínház nézőterén

2012. 09. 29.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 09. 22.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Botvay Károllyal, Harsányi Máriával és a friss Kossuth-díjas Vukán Györggyel (képünkön)

2012. 09. 15.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A Barokk Fesztiválról LEGEZA DÉNESSEL. Vendégségben a Fonóban: HORVÁTH LÁSZLÓ igazgató, AGÓCS GERGELY népzenész (a képen) és HOBO mesél

2012. 09. 08.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Bubnó Tamás, Lukácsházi Győző, Fischer Iván (a képen)

2012. 09. 01.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 08. 25.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Az előtérben Szakonyi Károly és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fülöp Hajnalka és Ardai Ildikó a Néprajzi Múzeumban

2012. 08. 18.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga

2012. 08. 11.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Seregi László koreográfus (Kollányi Péter felv.) és Somogyváry Ákos (Rusznyák Csaba felv.)