2013. 01. 01. 17:34 25 perc ismeretterjesztő műsorok

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
Író, politikus és nemzetgazda, a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legtevékenyebb alakja. Mikszáth Kálmán egyik róla szóló írásában ezt írta: ha nem Széchenyit illetné „a legnagyobb magyar” jelző, akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a „haza bölcse”, akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán „a nemzet mindenese”.

Kivételes értelme már a sárospataki híres kollégiumban kitűnik. Onnét ment tovább Pozsonyba, hogy a falusi néptől tanult jóízű magyar anyanyelv és a nemes férfiak számára apanyelvnek számító és Sárospatakon tökéletesített latin mellett jól megtanuljon németül is, de mire felnőtt ifjúvá érett, legalábbis a biztonságos olvasás erejéig tudott már franciául, sőt angolul is.

Legnevezetesebb alkotása a Pesti Első Hazai Takarékpénztár, híres íróvá mesegyűjteménye tette, Széchenyi kedvéért belépett a Nemzeti Kaszinóba, részt vett a Védegylet alapításában és a Nemzeti Kör munkájában, a Kisfaludy Társaság már megalakulásakor igazgatójává választotta. Ez csupán néhány sokrétű tevékenységei közül. Szemere Pál szerint egész életét a haza javának szentelte, önzetlenül, jutalmat nem várva, sőt inkább a magáéból áldozva.

A műsor további adásai

2013. 02. 05.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes

2013. 01. 29.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 01. 22.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2013. 01. 15.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 01. 08.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2012. 12. 25.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép

2012. 12. 18.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2012. 12. 11.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes. Tabódy István plébánosról, vezérezredesről Échmann Gábor történésszel beszélgetünk.

2012. 12. 04.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2012. 11. 27.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2012. 11. 20.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2012. 11. 13.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes. Kertész Bakos Ferenc az újpogányságról (2/2).

2012. 11. 06.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2012. 10. 30.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2012. 10. 23.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme