2013. 02. 11. 15:34 55 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Rómában szombaton zárult a Kultúra Pápai Tanácsának három napos plenáris ülése, amely az új ifjúsági kultúrával foglalkozott. A tanácskozáson részt vett Erdő Péter bíboros is, aki tagja a dikasztériumnak, és műsorunknak beszámolt a plenáris ülés munkájáról.

Plébániák családlátogató missziója (képünkön) zajlik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. A közel múltban Erdő Péter, az egyházmegye főpásztora, igeliturgia keretében újabb megbízóleveleket nyújtott át, a plébánosok által felkészített személyeknek. Az eseményről összeállítást készítettünk, amelyben Blankenstein Miklós pasztorális helynököt, Marik József missziós referenst, Nyéki Kálmán missziós munkatársat és Erdő Péter bíborost, az egyházmegye főpásztorát hallják.

A Szent István Magyar Szalézi Tartomány a szaléziak magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából Don Bosco-díjban részesítette Verbényi István kanonokot, az albertfalvai Don Bosco Katolikus Általános Iskola megalapításáért. Műsorunkban az iskolaalapító Verbényi Istvánt hallják.

Végül, Szabó Xavér ferences szerzetes négy részes sorozatának második részét hallják, amely bevezet bennünket a négy evangélium alapismereteibe és központi mondanivalójába. Ma Lukács evangéliumába nyerhetünk bepillantást. (4/3)

A műsor további adásai

2013. 02. 18.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 02. 15.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 02. 14.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Művészklub. Szerkesztő: Dvorszky Hedvig. Tehetséggondozó program medikusoknak
Ráadás. Szerkesztő: Jálics Kinga. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Ferenczi György és a Rackajam (képünkön)

2013. 02. 13.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerk: Sályi András

2013. 02. 12.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2013. 02. 08.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 02. 07.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Színészbejáró. Szerkesztő: Szabó Csilla

2013. 02. 06.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sályi András.

2013. 02. 05.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 02. 04.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 02. 01.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 01. 31.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Szerkesztő: Jálics Kinga. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
V. Majzik Mária képzőművésszel budakeszi otthonában beszélgettünk

2013. 01. 30.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 01. 29.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 01. 28.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes