2013. 03. 11. 15:34 55 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Március 12-én, kedden a Sixtus kápolnában megkezdődik a pápaválasztó konklávé. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros üzenetet küldött a magyar híveknek.

Erdő Péter bíboros vasárnap délelőtt szentmisét mutatott be címtemplomában, a római Szent Balbina templomban a pápaválasztásért. A bűnbánat útját járva közeledünk Krisztus kereszthalálának drámájához és a feltámadás ünnepéhez –Egyházunk életében is drámai napokat élünk – fogalmazott a főpásztor.

Nagyböjtben előtérbe kerül az önmegtartóztatás, a böjt. Miért böjtölünk, és hogyan böjtöljünk? – kérdezzük Blankenstein György plébánost.

Az angyalokat úgy képzeljük el, hogy szárnyuk van, amellyel villámgyorsan feltűnnek és eltűnnek. Az angyalokról Szőke Ágnes latintanárt hallják.

Mátraverebély-Szentkút, nemzeti kegyhelyünk megújul. Felújítják a templomot, a szabadtéri oltárt, a kolostort, zarándokszállás épül. A felújításról Kálmán Peregrin kegyhelyigazgatóval beszélgetünk.

A műsor további adásai

2013. 03. 18.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 03. 15.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 03. 14.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Művészklub. Szerkesztő: Dvorszky Hedvig. Beszélgetés NAGY MÁRTA porcelánművésszel
Ráadás. Szerkesztő: Jálics Kinga. Stúdiónk vendége HIRTLING ISTVÁN (képünkön Józsa Imrével)

2013. 03. 13.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 03. 12.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2013. 03. 08.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 03. 07.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Színészbejáró. Szerkesztő: Szabó Csilla

2013. 03. 06.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 03. 05.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 03. 04.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 03. 01.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 02. 28.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Szerkesztő: Jálics Kinga
Beszélgetés Agócs Gergely néprajzkutató-népzenésszel (képünkön)

2013. 02. 27.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 02. 26.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 02. 25.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes