2013. 03. 26. 17:34 25 perc ismeretterjesztő műsorok

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
„A fél szem oda, de az öntés sikerült.” Feljegyzések szerint ezt mondta Ganz Ábrahám, amikor a folyékony vas a jobb szemébe fröccsent. Az eset 1843-ban, a József Hengermalom Társulat gőzmalmának öntödéjében történt, ahol akkor ő első öntőmester volt. A következő évben mindössze hét segéddel megnyitotta saját öntödéjét, s ezzel elindult a Ganz-gyár világra szóló története. Hírnevét saját találmánya, a kéregöntés alapozta meg, ami rengeteg megrendelést hozott...

Minthogy a szabadságharc idején ágyúkat és ágyúgolyókat is öntöttek a gyárában, csak svájci állampolgársága mentette meg hat hétnyi elzárástól, 1865-ben viszont a császár már személyesen fejezte ki legmagasabb elismerését.

A magyar nehézipar úttörőjeként számon tartott Ganz hívta üzemébe Mechwart Andrást, akit Bajorországban lakatos vizsgamunkája láttán ösztöndíjjal küldött tanulni a város, s Ganznak nagy szüksége volt jó mérnökre. Mechwart aztán szintén ki tudta választani a legjobbakat…

Bár mai műsorunkban főként kettőjükről lesz szó, néhány további név a Ganz történetéből: Bánki Donát, Bláthy Ottó, Kandó Kálmán, Jendrassik György. Őt előző adásunkból remélhetően már megismerték, következő műsorainkból, ígérjük, nem hagyunk ki senkit azok közül, akiket az egyik szakiskola diákjai egyszerűen a Ganz Csillagainak neveznek…

A műsor további adásai

2013. 04. 30.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes

2013. 04. 23.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 04. 16.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Tallián Hedvig
Kérdések a Higgs bozon felfedezése után - Prof. Trócsányi Zoltán részecskefizikus válaszol

2013. 04. 09.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 04. 02.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes. Slachta Margit misztikájáról Berkecz Franciska szociális testvérrel beszélgetünk.

Épp ezt az adást nézed
2013. 03. 19.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. A Higgs-bozon felfedezéséről - Prof. Trócsányi Zoltán részecskefizikussal a szerkesztő: Tallián Hedvig beszélget

2013. 03. 12.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 03. 05.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes. Tudományról és hitről Erdő Francikával gyógyszerész-kutatóval beszélgetünk.

2013. 02. 26.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 02. 19.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. A kétréses kísérlettõl a Higgs bozon megtalálásáig. Szerkesztõ Tallián Hedvig

2013. 02. 12.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 02. 05.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Találkozások a hit évében. Szerkesztő Zimányi Ágnes

2013. 01. 29.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 01. 22.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2013. 01. 15.
kedd
17:34

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme