2013. 03. 28. 20:00 29 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe március 25-én van. 2006-ban mégis március 31-én, 2007-ben március 24-én ünnepeltük, 2013-ban pedig április 8-án. Az ünnepek rangsoráról, elmozdulásuk okairól Verbényi István kanonok beszél.

A János evangélium utolsó fejezetében Jézus Péter apostolra bízza az Egyház vezetését. Előtte azonban háromszor is megkérdezi tőle, „Péter, szeretsz engem?” Péter pedig mindháromszor ráfeleli: „igen, szeretlek!” Szőke Ágnes latintanár Péter apostol szeretetvallomását elemezve, a szeretet szó különböző értelmét tárja föl számunkra.

„A II. Vatikáni Zsinat: Isten ajándéka az Egyház és a világ számára” Puskás Attila teológia tanárral folytatjuk sorozatunkat az 50 évvel ezelőtt kezdődő II. Vatikáni zsinatról (6.). Lumen gentium – a Népek világossága kezdetű dogmatikai konstitúcióról beszélünk.

A műsor további adásai

2013. 04. 05.
péntek
20:00

Velünk vannak

Ez volt a XX. század. Az isonzói csaták és a Doberdó. Műsorunk szakértője: Pintér Tamás történész, levéltáros, a Nagy Háború blog szerkesztője

2013. 04. 04.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Múlt és jelen. A kereszt és a feltámadás küzött. Dér Katalin műsora.

2013. 04. 03.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg. Szerkesztő: Madocsai Bea
Magyar Örökség-díjas Ozsvári Csaba szakrális ötvösművészete
Egyháztrövény - folytatás
Családi életre nevelés az iskolában
Lelki sebek gyógyulása

2013. 04. 02.
kedd
20:00

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei. A magyarság szellemi kincseiből. Szerkesztő Zimányi Ágnes

2013. 03. 29.
péntek
20:00

Velünk vannak

Magyar téka.
Jámborné Balogh Tündével, az Odette vendégei - Szakácskönyvféle régi és újabb történetekkel c. könyv szerzőjével Bíró Gergely beszélgetett.

Épp ezt az adást nézed
2013. 03. 27.
szerda
20:00

Velünk vannak

Tükörkép. Vendég: Koller Eszter író. Szerkesztő: Kékesi Enikő. Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta.

2013. 03. 26.
kedd
20:00

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből. Szerkesztő: Poór Tünde. zenei szerkesztő: Bögös Henriett.

2013. 03. 22.
péntek
20:00

Velünk vannak

Koszorúk
30 éve halt meg Arthur Koestler
szerkesztő: Nagy Rita

2013. 03. 21.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Hit-vallás. A hittel kapcsolatos erkölcsi követelmények. XIII/3. Tarjányi Zoltán morálteológus műsora

2013. 03. 20.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg. Szerkesztő: Madocsai Bea
- Pápa-elődök
- abortusz után

2013. 03. 19.
kedd
20:00

Velünk vannak

Világ-egyház. Székely János püspök a Szentföldön tanult évekig. Húsvét közeledtével ottani élményeiről kérdezi a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa

2013. 03. 15.
péntek
20:00

Velünk vannak

Irodalmi látlelet.
A kiskiadók helyzetéről Reményi József Tamással, a Palatinus Kiadó igazgatójával E. Román Kata beszélget.

2013. 03. 14.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora

2013. 03. 13.
szerda
20:00

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki kapja: Körösi Gyuláné papírbolt tulajdonos

2013. 03. 12.
kedd
20:00

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből