2013. 05. 04. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: Fehérvárra szerződött színészcsapat
Az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar május 6-án operát mutat be a Magyar-Olasz Kulturális Évad keretében.
A budapesti, királydombi ősbemutató 30. évfordulója alkalmából 2013 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon Alföldi Róbert új rendezésében, kortárs megjelenítéssel újra műsorra tűzik az István, a király című rockoperát. A produkciót később a Papp László Budapest Sportarénában is játsszák. Megszólal műsorunkban az előadás két veterán szereplője, VARGA MIKLÓS és NAGY FERÓ.
Sajtótájékoztatót tartott a székesfehérvári Vörösmarty Színház a fővárosban, a nemrég megnyitott Budapest Music Centerben. Bemutatták a színházhoz szerződött új tagokat (Cserhalmi György, Földes Eszter, Gáspár Sándor, László Zsolt, Makranczi Zalán, Radnay Csilla, Törőcsik Franciska és Varga Mária – képünkön többen közülük), valamint ismertették a jövő évad terveit. SZIKORA JÁNOS színigazgató nyilatkozott rádiónknak.
A Tárkány Művek május 11-én lemezbemutató koncertet ad a Kobuci Kertben, amelyen Dresch Mihály is fellép. Pályafutásáról és az új albumról a zenekar vezetője, TÁRKÁNY-KOVÁCS BÁLINT beszél.

A műsor további adásai

2013. 06. 08.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2013. 06. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Cselovszki Zoltán és Rácz Márton (forrás: www.eszterhazivigassagok.hu); Lukács Miklós és Dresch Mihály

2013. 05. 25.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Fotók: Antal Mátyás és Kocsis Zoltán a sajtótájékoztatón; NF-Kallos Bea felv. Callmeyer Ferenc ikonjai árnyékában a házigazda, Magyar Károly

2013. 05. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyaink: Sprok Antal, Szakály György, Ertl Péter, Kiss János
Képeinken: Kiss János és Hozleiter Fanny, azaz Mosolyka; Sprok Antal tárlata

2013. 05. 11.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2013. 04. 27.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képünkön: Richly Zsolt alkotása

2013. 04. 20.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyaink: Kiss Júlia fotográfus, Jávorszky Béla Szilárd író, Lajkó Félix citera- és hegedűművész (képünkön)

2013. 04. 13.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2013. 04. 06.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Horváth László és a Csík Zenekar

2013. 03. 30.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyaink: Kovács Géza, Somogyváry Ákos (képeinken), valamint Kassai István

2013. 03. 23.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Oberfrank Pál, Ráckevei Anna, Piros Ildikó, Huszti Péter (képeinken)

2013. 03. 16.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2013. 03. 09.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: SZORCSIK KRISZTA (fotónkon), BENEDEK MIKLÓS, GRECSÓ KRISZTIÁN – képünkön DÉS LÁSZLÓVAL ÉS DÉS ANDRÁSSAL

2013. 03. 02.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: a Szent Efrém Férfikar, élén vezetőjük: Bubnó Tamás, illetve Ránki Dezső zongoraművész (Dobó László felv.)

2013. 02. 23.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Hirtling István, illetve Szarvas József