2013. 05. 08. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád
1-3. Rév Lívia második, 1990-ben illetve 1991-ben lemezre játszott Debussy-ciklusából ma elsőként a Képek címen írt két sorozat első füzetét játsszuk le. Az 1903-ban közreadott három szkeccs Debussy érdeklődésének, atmoszférateremtő szándékának mintegy összegzését adja. Az első tétel: Visszfények a vízen – a fények és fénytörések optikai érzetét közvetíti hangi effektekkel. A Rameau emlékezete című második tétel a régiek billentyűsmuzsikájának titkaiba igyekszik behatolni, barokk formai elemek fölelevenítésével. A zárótétel, a Mozgás az újonnan megkezdett évszázad egyik alapmotívumát fejezi ki. Rév Lívia játszik.

3-5. Rév Lívia a Képek első füzete után most a Debussy kislányának dedikált Gyermekkuckó hat tételéből mutatja be az első hármat. A Doctor Gradus ad Parnassum a zongoraleckék során gyakran előforduló Clementi-gyakorlatok üde imitációja. A második miniatűr, e humoros, bumfordi bölcsődal címzettje Jimbo, a játékelefánt. Válogatásunk a groteszk, ügyefogyott széptevést idéző Babaszerenáddal zárul.

A műsor további adásai

2013. 05. 13.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Mendelssohn: A-dúr "Olasz" szimfónia Op. 90.

2013. 05. 12.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 11.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 10.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 09.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

Épp ezt az adást nézed
2013. 05. 07.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 06.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Csemiczky Miklós: Carmina Universitatis

2013. 05. 05.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 04.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 03.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 02.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 01.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 04. 30.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 04. 29.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Zenei összeállítás a Tánc világnapja tiszteletére Leo Delibes, Csajkovszkij és Erkel Ferenc műveiből.

2013. 04. 28.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese