2004. 11. 15. 15:00 portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

tel.: 255-3333
Ezerkilencszázötvenhatos forradalmunk és szabadságharcunk korántsem ért véget azzal, hogy a Kádárék hívására beözönlött szovjet csapatok eltiporták a felkelést, s a szocialista terror új néven és részben új nevekkel véres bosszút állt a magyar hazafiak ezrein, százezrein, sőt az egész népen. Nem ért véget akkor novemberben, s nem ért véget a mai napig, hiszen az akkori célok megvalósítása részben még most is előttünk álló feladat. A bosszú a szocialisták "dédelgetett" osztályát, a munkásságot legalább annyira sújtotta, mint a társadalom többi rétegét, az értelmiséget és a mezőgazdaságból élőket. Negyvennyolc évvel ezelőtt, 1956. november 14-én választotta elnökéül a Nagy-budapesti Központi Munkástanács Rácz Sándort, aki ma a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándorral a Délutáni találkozás első félórájában Szikora József beszélget.

A második félórában pedig a "Cégek az Igenért" mozgalmat mutatjuk be. Ebbe azok a vállalkozások tömörültek, amelyek támogatják az "igen" szavazatot a december 5-i népszavazáson.

A műsor további adásai

2004. 11. 17.
szerda
15:33

Délutáni találkozás

Lekipásztori napok Máriabesnyőn

2004. 11. 17.
szerda
15:00

Délutáni találkozás

Vendégünk Gärtner Julianna nővér, az Angolkisasszonyok rend magyarországi tartományfőnöke és a rend budapesti iskolája, a Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium volt igazgatója, szerkesztő: Nyiri János Zoltán

2004. 11. 16.
kedd
15:33

Délutáni találkozás

A 300 éves Egri Egyházmegyei Szeminárium múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdezi Csizmadia István rektor atyát és Buda Péter egyháztörténet tanárt a szerkesztő-műsorvezető, Kempf Károly.

2004. 11. 16.
kedd
15:00

Délutáni találkozás

Vendégünk Vecsei Miklós, hajléktalanügyi kormánybiztos, a szerkesztő: Kempf Károly.

2004. 11. 15.
hétfő
15:33

Délutáni találkozás

(folyt.)

Épp ezt az adást nézed
2004. 11. 12.
péntek
15:33

Délutáni találkozás

Kempf Károly vendége Chrudinák Alajos

2004. 11. 12.
péntek
15:00

Délutáni találkozás

A műsor első részének vendége Bardócz-Tódór András, a Keresztény Pedagógusok Társaságának elnöke

2004. 11. 10.
szerda
15:33

Délutáni találkozás

2004. 11. 10.
szerda
15:00

Délutáni találkozás

Dr. Mikola Istvánnal, volt egészségügy-miniszterrel Szikora József beszélget a kórházprivatizációról.

2004. 11. 09.
kedd
15:33

Délutáni találkozás

Beszélgetés a keresztény felsőoktatás jövőjéről, 2. rész

2004. 11. 09.
kedd
15:00

Délutáni találkozás

Beszámoló és riportok a XI. Családkongresszusról, amelyet a Püspöki Konferencia Családpasztorációs Bizottsága szervezett Máriabesnyőn 2004. november 4. és 6. között.

2004. 11. 08.
hétfő
15:33

Délutáni találkozás

Beszélgetés a keresztény felsőoktatás jövőjéről

2004. 11. 08.
hétfő
15:00

Délutáni találkozás

Mai adásunk vendége Vadász Jenő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara munkatársa, akivel Vincze Viktor Attila beszélget a jövő évi adóváltozásokról.

2004. 11. 05.
péntek
15:33

Délutáni találkozás

(folyt.)

2004. 11. 05.
péntek
15:00

Délutáni találkozás

Tel.: 255-3333