2013. 05. 13. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa elnöksége az elmúlt héten Rómában tartózkodott. Az Erdő Péter bíboros vezette elnökség kilenc dikasztériumot látogatott meg és az államtitkárságot is. Az elnökséget pénteken fogadta Ferenc pápa, akinek beszámoltak a Tanács munkájáról, tervezett programjairól.

Az árnyék mindig is izgatta az ember fantáziáját. Védelmet és enyhülést ad, máskor félelmetes és ijesztő. Csak árnyéka önmagának hangzik a mondás, a Bibliában pedig azt olvassuk, hogy a pusztában vándorló népet Isten árnyéka kísérte. Az árnyékról Szőke Ágnes latintanár olvassa fel írását.

A jezsuita lelkiség a rendalapító Loyolai Szent Ignác szerint a lelkigyakorlatokra vezethető vissza. Kevesen tudják, mit hozhatna ki belőlük Isten, ha egészen az ő gondviselésére bíznák magukat – írta Szent Ignác. Lakatos Attila jezsuita szerzetessel a lelkigyakorlatos Isten-tapasztalatról beszélgetünk.

A műsor további adásai

2013. 05. 20.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 05. 17.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 16.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal. Sediánszky János műsora

2013. 05. 15.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 05. 14.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2013. 05. 10.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 09.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek. I. rész: Dvorszky Hedvig Kovács Gergelynével, II. rész: Jálics Kinga Tárkány-Kovács Bálinttal beszélget. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa. Képünkön: a Tárkány Művek

2013. 05. 08.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sályi András.

2013. 05. 07.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 06.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 05. 03.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 02.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Színészbejáró. Szerkesztő: Szabó Csilla

2013. 05. 01.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 04. 30.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Kitekintő. Világpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.

2013. 04. 29.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes