Jegyzet

Erdélybe utazni különleges érzés, mert Erdély tiszta. Nem csak a levegő, amely a havasok felett érezhetően más az itthoninál, de a beszéd és a gondolatok is tiszták. Erdélyben elmerülni olyan, mint egy nagy történelmi mofettában érezni a nemes gázok kiszivárgását a föld mélyéből, amelyek gyógyító hatása nem kétséges.

Pár nap Erdélyben minden évben megtisztítja a lelket, a gondolatokat, a szívet. Kisbacon volt a szálláshelyünk, ahol Benedek Elek bronzba öntve ül az iskola előtt a padon és a gyerkőcöket nézi. Melléültem, a keze a vállamon nyugodott. Szeretem ezeket a széken, padon ülős szobrokat. Ilyen Máraié Kassán, ahol vele szemben egy másik széken lehet leülni, szembenézni és elbeszélgetni az íróval. Ilyen Jókai fent a Svábhegyen, nem messze egykori szőlejétől, ahol egy kisfiúval beszélget, szemében humor és bölcsesség. De ilyen Pulában egy kávézó teraszán James Joyce, ahogy a kávéházi asztalnál ül a szivarjával. Bármelyikük mellé odaülhetünk, ahogy most én is tettem és elbeszélgethetünk. Nem szavakkal, csak gondolatban. Mitől lett ilyen ez a későn született kisgyerek, akinek nagyapját egy felbőszült bika, 13 éves bátyját egy kan disznó tiporta agyon és hasogatta fel a mellüket. Apja-anyja sok-sok régi Benedek földet adott el, hogy Elek tanult ember legyen, s amikor már futott a szekér, mert egyre-másra születtek azok a könyvek, amelyek máig leghívebben mesélik el a magyar gyerekeknek őseinket, meséinket, mondáinkat, amikor már a képviselőségnél is fontosabb volt a lapszerkesztés, a regényírás, jöttek a koronák, nem csak jelképesen a fejre, de a pénztárcába is. Öt gyerek mellett is jutott vásárlásra, vissza tudta venni a tanulás céljára eladott összes földet, s még meg is szaporította. Ma is ott áll a Benedek ház, hosszú vörösfenyő sor vezet be a klasszicista épülethez, amelynek egyetlen felirata: Mari, aki több mint félszázadon át volt a feleség, s akivel megfogadták, hogy egymás nélkül nem fognak élni. Így esett, amikor Benedek Elek hat héttel hetvenedik születésnapja előtt a délelőttöt kaszálással töltötte majd 11-kor leült az íróasztalához barátjának megírni egy levelet, kiesett a toll a kezéből. Stroke, vagy ahogy még akkor hívták: szélütés. A nagy zűrzavarban csak egy valaki volt nyugodt, a feleség. Odaszólt unokájának, történetesen az ott nyaraló későbbi remek pszichiáter-írónak, Istvánnak, hozzon egy pohár vizet, s a már előkészített nagy adag Veronált bevette. Egy nap temették a férjet és a feleséget. Sem előtte, sem utána nem volt még annyi ember Kisbaconban.

Felmentünk a temetőbe is, ahol Benedek Elek, minden magyar Elek apója, szülei és felesége mellett nyugszik a kisbaconi lankán. Sírjától egész Bibarcfalváig látni, de feltűnik a nagybaconi templomtorony csúcsa is. Odébb Barót, kicsit lejjebb Miklósvár, ahol nagy a sürgés-forgás, mert a gróf épp a jövő héten várja régi barátját, a walesi herceget, és Nagyajta, ahol a XIV-ik századi vártemplomban az unitárius pap nem csak a hely történetét meséli el, de jóízű hitvitába is keveredhetünk vele, hisz ez a Vadrózsák című népénekeket összegyűjtő Kriza János faluja.

Vargyason el lehet beszélgetni a hatszáz éves bútorfestő dinasztia utolsó aktív sarjával, a festett ládákat, tékákat, asztalokat és székeket is meg lehet nézni, a pálinkát is meg lehet kóstolni, este a panzióban a helyi gondnokkal, aki az „is” szót csak „es”-nek mondja és amúgy is ízletes, székely a szava, meg lehet beszélni az élet gondjait. Mert azért Erdély – bár Tündérkert – itt is emberi sorsok forognak, mert Erdély innen távolról nézve a romantika, az egykor volt történelmi múlt szigete, de nem könnyű ott ma sem az élet, sőt, ahogy a mondás tartja: „ a kommunizmusban a legrosszabb, ami utána következik”. Erre azért sokan, akik már nem tehetik, nem mondanák rá az igent, mégis van benne valami. A mellékutak szinte járhatatlanok, a boltok ötvenes-hatvanas éveink üzleteit idézik, koszos gyerekek kéregetnek a műemlék kastélyból kijövet, az élet ott sem tejfel.

De a Hatod-tetőn varázslatosan süt a nap és melegen csobbannak a Szent Anna tó hullámai. Erdély befogad, még ha családom nem is innen való, mert Erdély maga a történelmi nemzet. Erdély mi vagyunk akkor, amikor még volt kedvünk mosolyogni. Erdély a mi alig érezhető jobbik énünk.

Erdély a megtartó erő. Kapaszkodjunk bele!