2013. 08. 29. 20:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem. Zimányi Ágnes műsora
A missziós kereszt a népmisszió emlékére a templomban vagy előcsarnokában állított, nagy kereszt, korpusz nélkül, rajta az emlékezetes népmissziók évszáma. A missziós keresztről Horváth Zoltán plébánost hallják.

Jézus földi életében nemcsak tanított, hanem nevelt is, saját példájával és szavaival is. A tanító Jézusról Szőke Ágnes latintanár beszél.

„A II. Vatikáni Zsinat: Isten ajándéka az Egyház és a világ számára” Puskás Attila teológia tanárral folytatjuk sorozatunkat az 50 évvel ezelőtt kezdődőtt II. Vatikáni zsinatról (12.). Ma is a Lumen gentium – a Népek világossága kezdetű dogmatikai rendelkezést olvassuk. A dokumentum nyolcadik pontjánál tartunk: az Egyház kegyelmi közösség, ugyanakkor látható intézményrendszer is.

A műsor további adásai

2013. 09. 05.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit-vallás. A szeretet a Bibliában. XIII/9. Tarjányi Zoltán morálteológus műsora

2013. 09. 04.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg. Szerkesztő: Madocsai Bea
Megújító Szentlélek
"Kegyes halál"
Csízmadiamesterség - apáról fiúra

2013. 09. 03.
kedd
20:04

Velünk vannak

Világ-egyház. A világban szétszóródott magyar közösségek lelkipásztori ellátásáról Cserháti Ferenc püspökkel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.

2013. 09. 02.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2013. 08. 30.
péntek
20:04

Velünk vannak

Irodalmi látlelet.
"Eltiltva és elfelejtve." Néhány napja zárult a Tokaji Írótábor. Beszélgetés Ács Margit íróval.
Szerkesztő: Varga Zita

Épp ezt az adást nézed
2013. 08. 28.
szerda
20:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: Ambrus Lajos író, a Kortárs főszerkesztője. Aki kapja: Kósa Géza dendrológus, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetője. A riporter: Mezei Károly

2013. 08. 27.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből

2013. 08. 26.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2013. 08. 23.
péntek
20:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század. Huszár roham a Csíki-havasokban. Szakértő: Négyesi Lajos, hadszíntér-kutató. Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2013. 08. 22.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Múlt és jelen. Gondolatok, Csontváry:"Fohászkódó Üdvözítő" c.művéről. Dér Katalin műsora

2013. 08. 21.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg. Szerkesztő: Madocsai Bea
Magyar szobrász keresztútja, Karitászpont, AVE kurzus elváltaknak

2013. 08. 20.
kedd
20:04

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei. Szerkesztő Cs. Nagy Tamás
Beszélgetés Dr. Várszegi Asztrik főapáttal a pannonhalmi Bencés Főapátság kultúrjának múltjáről és jelenéről

2013. 08. 19.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2013. 08. 16.
péntek
20:04

Velünk vannak

Magyar téka.
Szárnyszegetten a fény felé c. könyvéről Ujkéry Csabával a szerkesztő, Bíró Gergely beszélget.

2013. 08. 15.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit és értelem. Zimányi Ágnes műsora