2013. 09. 10. 16:04 24 perc ismeretterjesztő műsorok

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
A magyarországi csillagászat újjáteremtője, a légkörtani kutatások megszervezője, a hajózás és a vasút ügyének fáradhatatlan szószólója, maga is vizsgázott hajóskapitány és mozdonyvezető; emellett az amatőr fényképezés egyik úttörője, kitűnő zongoraművész és komponista. Nevét külföldön főként mint az asztrofizika és a modern műszertervezés egyik jeles művelőjeként ismerik. Magyarországon fedelet, kutatási lehetőséget adott a korszerű csillagászatnak, vagyonának nagy részét a tudomány előmozdítására és népszerűsítésére áldozta, másfél ezer holdnál nagyobb Komárom megyei birtokát pedig a magyar népnek ajándékozta .

Tudománytörténetünk e kiválósága Konkoly Thege Miklós volt, egyike azoknak, akik tevékenyen hozzájárultak a 19. század második felében Magyarország addig példátlanul gyors gazdasági- és technikai tudományos fejlődéséhez. Az ő ógyallai obszervatóriumának jogutódjaként jött létre a svábhegyiként ismert Csillagvizsgáló Intézet az általa és az akkori kultuszminiszter által 1899-ben aláírt ajándékozási szerződés nyomán, amellyel az ógyallai intézet a Magyar Államkincstár tulajdonába került. Az adományozó többek között kikötötte, hogy az egyetemi oktatás számára az intézet berendezései mindig rendelkezésre álljanak, és így a magyar tudományosságnak, és ezen keresztül a megfelelő szakemberek képzésének is mindenkor fontos bázisa legyen. A magyar tudománytörténet első állami kézben lévő csillagászati intézete ma Konkoly Thege Miklós nevét viseli a róla elnevezett utcában.

A műsor további adásai

2013. 10. 15.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Szerkesztő Zimányi Ágnes.Vendégünk Béri László Renátó kármelita szerzetes.

2013. 10. 08.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 10. 01.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2013. 09. 24.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 09. 17.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Szerkesztő Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2013. 09. 03.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép. Budapestre érkezett a 3. Nemzetközi Duna Expedíció. Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2013. 08. 27.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 08. 20.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Szerkesztő Zimányi Ágnes

2013. 08. 13.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 08. 06.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2013. 07. 30.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 07. 23.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom. Szerkesztő Zimányi Ágnes. Bolváry Pál pálos szerzetes emlékezete.

2013. 07. 16.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 07. 09.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép. Szerkesztő: Sályi András

2013. 07. 02.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme