2013. 09. 16. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Egyházunk szeptember 14-én emlékezik meg Krisztus szent keresztjéről, amelyen megváltotta a világot. Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéről Pápai Lajos győri megyéspüspököt kérdeztük.

Ha Szent Gellért püspök nevét halljuk, először, mint Szent Imre herceg nevelője jut eszünkbe, majd vértanúságának képeit idézzük magunk elé. Kevésbé ismert, hogy Gellért püspök személyében az első magyarországi filozófiai-teológiai mű szerzőjét tisztelhetjük. Szent Gellért püspökről Frenyó Zoltán filozófussal beszélgetünk.

Az Oltáriszentség a szentségi üdvrend középpontja és célja, az összes többi szentség is az Eucharisztiára irányul. Puskás Attila dogmatika tanárral folytatjuk beszélgetésünket. A teljes Krisztus van jelen az Eucharisztia bármelyik színe alatt (3.) – erről is szó lesz sorozatunk harmadik, záró részében.

Végül Mária Veronika vizitációs nővérrel beszélgetünk, hivatásáról, a közösség mai életéről, a rendtárs, Bogner Mária Margit nővér boldoggá avatásáról.

A műsor további adásai

2013. 09. 23.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 09. 20.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 09. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró. Megismételjük Máthé Erzsi színművésszel 2009 februárjában készült műsorunkat. Szerkesztő: Szabó Csilla

2013. 09. 18.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Szerkesztő: Sályi András. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 09. 17.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2013. 09. 13.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 09. 12.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Szerkesztő: Jálics Kinga. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A közelmúltban elhunyt Vukán Györgyöt (képünkön) idézzük meg mai műsorunkban

2013. 09. 11.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 09. 10.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 09. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 09. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 09. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal. Sediánszky János műsora

2013. 09. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 09. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 09. 02.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes