Velünk vannak

Hallgatóink bizonyára hallottak már a Mécses börtönszolgálatról. Ennek egyik ága a levelező szolgálat, melynek keretében anonim önkéntesek vállalják a levelezést olyan elítéltekkel, akikkel a családjuk megszakította a kapcsolatot, és ez maradt számukra az egyetlen szál, ami a börtönön kívüli világhoz köti őket. A Mécses másik fontos tevékenysége a börtönből szabadultak segítése, hogy ne lépjenek újra a bűnözés útjára. Ennek egyik feltétele, hogy ne kerüljenek újból olyan közegbe, amelyik magával sodorná őket, legyenek mellettük emberek, akik segítenek nekik munkát találni, elfogadják őket, bíznak bennük.
Beer Miklós püspök jóvoltából Vácott az Ilona utcában helyet kapott a Mécses szeretetszolgálat által támogatott kis közösség, amelynek tagjai börtönben megtért férfiak. Egyikük, Talpa Gusztáv mesél mindennapjaikról.

Bibliai mondás: verd el a pásztort, szétmegy a nyája. Magyarországon az 1945 után kezdődött új rend vezénylői pontosan ismerték ennek értelmét, ezért fordultak olyan kiemelt érdeklődéssel, az egyházak, szerzetesrendek, vallási nevelés iránt. És minden érdeklődésük az erőszakos, agresszív világiasítást, a vallásos intézmények fizikai megsemmisítését célozta, esélyt sem adva a békés megoldásnak, a párbeszédnek. Ennek a szörnyű megpróbáltatásnak volt elszenvedője és kényszerű krónikása Endrédy Vendel zirci apát, akinek a Magyar Egyháztörténeti Munkaközösség gondozásában néhány hónapja jelent meg visszaemlékezése Egy fogoly apát feljegyzései címmel.
Felelős kiadó Várszegi Asztrik, akinek sorozatszerkesztő társával, Zombori Istvánnal Tráser László beszélgetett.

Premontrei Női Kanonokrend – mond ez önöknek valamit? Nem csoda, ha csak az idősebbek emlékeznek rájuk, hiszen ugyanúgy a feloszlatás és az üldöztetés volt az osztályrészük, mint a többi szerzetesrendnek, pedig 1950-re a közösség már 70 főt számlált és 11 házban tevékenykedtek egész Magyarországon. A nővérek népiskolákban tanítottak, óvodát vezettek, illetve kántori szolgálatot láttak el a plébániákon.
A rendszerváltás után kiléphettek az illegalitásból, Zsámbékon telepedtek le, és csöndesen végezték áldozatos szolgálatukat. Bár a premontreiek fő hivatása az evangelizáció, a liturgia szép megünneplése, mégis úgy érzik, ahogy 900 évvel ezelőtt elődeik sem mentek el érzéketlenül a társadalom kihívásai mellett, úgy nekik is a környezetükben élő hátrányos helyzetű emberek felé kell fordulniuk.
A Katolikus Társadalmi Napokon bemutatták szociális intézményeiket, melyeket már két évtizede működtetnek, s melyekről most a rend elöljárója, Juhász Ágnes beszél.