2013. 11. 04. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
A Budai várban, az Európa ligetben felavatták Jagello Ulászló, litván király és hitvese, Hedvig királyné emlékművét. A királyi pár tiszteletére emelt szobor-csoport a Magyarország, Litvánia és Lengyelország közötti történelmi kapcsolatoknak állít emléket, és arra emlékeztet, milyen jelentős szerepet töltött be a Jagelló-dinasztia a közép-európai népek és országok történelmében. Az összeállításban Kozma Irmét, Erdő Péter bíborost és Becze Zoltán nagykövetet hallják.

Örökfogadalom a magyar pálosoknál. Mindenszentek napján, Pécsen együtt rokonokkal, barátokkal és tisztelőkkel együtt ünnepeltek a magyar pálosok. Mátyás János Mihály pálos atya a pécsi pálos templomban tette le örökfogadalmát. Az eseményen összeállítást készítettünk, amelyben Bátor Botond tartományfőnököt, Györfy Béla Szabolcs, Aczél László Zsongor pálos atyákat, Csóka János házfőnököt és Mátyás János Mihály örökfogadalmas atyát hallják.

Szent István királyunk fia, Szent Imre herceg tudós és szent volt. 1083-ban történt szentté avatása óta a magyar ifjúság példaképe. Szent Imre hercegről Tringli Imre történésszel beszélgetünk.

A műsor további adásai

2013. 11. 11.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 11. 08.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 07.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Szerkesztő: Jálics Kinga
Születésnapi beszélgetés a 80 éves operatőr-rendezővel, Sára Sándorral

2013. 11. 06.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 11. 05.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2013. 11. 01.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 10. 31.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal. Sediánszky János műsora

2013. 10. 30.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Sályi András.

2013. 10. 29.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 10. 28.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 10. 25.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 10. 24.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Az 1. rész szerkesztője: Dvorszky Hedvig, interjúalany Vértesaljai László
A 2. rész szerkesztője: Jálics Kinga, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa, interjúalany Vámos György (a képen)

2013. 10. 23.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 10. 22.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 10. 21.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes