2013. 12. 05. 17:04
54 perc
portré- és riportműsorok
A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Interjú Sipos Mihállyal, a Muzsikás együttes prímásával (képünkön)
A beszélgetés apropója egy nemes kezdeményezés, amelyhez Muzsikásék is csatlakoztak. Jótékonysági eseménysorozat indul az idős, nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére. Egyszerre érkezett a hír két intézménytől is. A Hagyományok Házából és a Fonó Budai Zeneházból. A muzsikusok szándéka elismerést érdemel. A társaiknak szóló felhívást aláírták: Kunos Tamás a Csík zenekar képviseletében, Horváth László, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. Összefogásra kérik, buzdítják társaikat, mert azt tapasztalják, hogy egyre több idős mester kerül nehéz anyagi körülmények közé. Sokan olyan betegséggel küzdenek, amely lehetetlenné teszi, hogy továbbra is zenéljenek. Elsőként említik Mezei Ferencet, becenevén Csángálót, a Szászcsávási zenekar brácsását, aki Parkinson-kórban szenved, anyagi helyzete azonban azt sem teszi lehetővé, hogy a kezeléshez szükséges gyógyszereket rendszeresen megvásárolja. Éppen ezért összefogásra kérik a népzenészeket, a népzenével, néphagyománnyal foglalkozó szervezeteket, táncházasokat. Első lépésként december 5-én szerveznek koncertet a Hagyományok Házában és táncházat a Fonó Budai Zeneházban ismert, neves népzenészekkel, világzenei előadókkal, akik közreműködésükkel támogatják a kezdeményezést. December 6-án Győrben a Széchenyi István Egyetem Bridge Hallgatói Klubjában, 7-én Debrecenben, a Hajdú Táncegyüttes székházában. December 5-én 7 órától a Hagyományok Házában fellép: a Szászcsávási zenekar, a Csík zenekar, a Dűvő zenekar, Herczku Ági és a Banda, a Muzsikás együttes, Szalonna és bandája, az Üsztürü zenekar, Andrejszki Judit, Havasréti Pál, Kovács Norbert (Cimbi), Lajkó Félix, Lőrincz Hortenzia, Sebestyén Márta, Pál Lajos és családja, valamint a Jászság Népi Együttes. Az est háziasszonya: Herczku Ágnes. Ugyanezen a napon este 8 órától jótékonysági táncházat tartanak a Fonó Budai Zeneházban a Fanfara Complexa, a Pósfa zenekar, a Buda Folk Band, a Szászcsávási zenekar, valamint a Tükrös zenekar részvételével. A befolyt összegből elsőként Csángáló gyógykezelését teszik lehetővé a Magyarországi Kallós Zoltán Alapítványon keresztül. Az összefogást hosszú távon szeretnék fenntartani, az adománygyűjtés folytatását tervezik.