2014. 01. 02. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga, a zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Seregi László koreográfusra emlékezünk születésének 84.évfordulóján
2012 tavaszán hunyt el Seregi László, a legendás koreográfus. Az év decemberében, a mester születésének évfordulóján jelentette be Ókovács Szilveszter főigazgató a Seregi-díj megalapítását. A kitüntetéssel a Magyar Állami Operaház a hazai balett-történet egyik legmeghatározóbb, külföldön is elismert alakjának állít emléket, életművének és munkásságának megőrzése és továbbhagyományozása céljából. A díj, amelynek alapítását két táncművész, Kollár Eszter és Bán Teodóra kezdeményezte, az aktív koreográfusgeneráció tehetséges alkotóinak elismerését szolgálja.
Ugyancsak a karizmatikus alkotó, a Magyar Nemzeti Balett volt balettigazgatója emlékére döntöttek arról, hogy az Operaház minden évad tavaszán Seregi-Shakespeare hónapot tart. 2013 áprilisában mindhárom nagysikerű művét sorozatban játszotta a dalszínház balettegyüttese. Idén tavasszal a Rómeó és Júlia című Seregi remekművet láthatja a közönség.
Mi pedig azzal adózunk a nagy formátumú művész emlékének, hogy születésének 84-ik évfordulója táján, újrahallgatjuk a Seregi Lászlóval készült beszélgetést. Közvetlen hangú, érzelmekkel, olykor indulatokkal, okos gondolatokkal teli szavait. S hallani fogják a Nemzeti Balett tagja, Apáti Bence emlékezését is a nagy mesterre. Hogyan figyelt fel tehetségére, tüntette ki szeretetével, s bízta rá a hatalmas feladatot: Spartacus című monumentális alkotása címszerepét.
Zseniális koreográfusnak és varázslatos embernek tartotta Seregi Lászlót a közönség is, a szakma is. Érezhette az emberek szeretetét és elismerésből is kijutott neki. Erkel Ferenc-díj, Érdemes és Kiváló művész, SZOT-díj, Osztrák Nagyérdemrend, Kossuth-díj, A Magyar Népköztársaság babérkoszorúkkal ékesített zászlórendje, A Magyar Táncművészek Szövetségének Életmű-díja, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze. Seregi 50 éves operaházi tagságát bensőséges, szívet melengető hangulatban ünnepelték meg. Az akkor még köztünk lévő Kaán Zsuzsa tánctörténész, tánckritikus így fogalmazott: „A Spartacus című első, egészestés művével üstökösként mindjárt felszállt a magasba, s azután ott is maradt. Koreográfiáival egyenrangú partnere lett a zeneszerzőknek: Delibes-nek, Dohnányinak, Goldmarknak, Prokofjevnek. És alkotótársává vált Shakespeare-nek.
A fotón: A Seregi-könyv bemutatóján a szerzővel, Kaán Zsuzsával

A műsor további adásai

2014. 01. 09.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Szabó Csilla

2014. 01. 08.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 01. 07.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 01. 06.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 01. 03.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

Épp ezt az adást nézed
2014. 01. 01.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 12. 31.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sallai Éva.

2013. 12. 30.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 12. 27.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 12. 26.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Sediánszky János műsora

2013. 12. 25.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 12. 24.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 12. 23.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 12. 20.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 12. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Az 1.rész szerkesztője Dvorszky Hedvig. A téma a Héttorony fesztivál és Makovecz Imre.
A 2. rész szerkesztője Jálics Kinga. Interjú Rácz Zoltánnal és Presser Gáborral