2014. 01. 28. 16:04 24 perc ismeretterjesztő műsorok

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
Két fiatal vegyész, Kabay János és Kelp Ilona a pesti Gyógynövényintézet kísérleti laboratóriumában találkozott a húszas években. Összeházasodva együtt kezdtek neki a magyar morfin-eljárás kidolgozásának, s az akkori Bűdszentmihályon, a mai Tiszavasváron megalapították azt a kis üzemet, amely alapját képezte az Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt.-nek. A világhírűvé vált találmány, a gyár és a házaspár történetébe pillantunk be mai műsorunkban, amelyből megtudhatnak néhány Napló-titkot is.

Egy másik tudósról is hallhatnak, a legendás Sántha Kálmánról, akinek etikus tudósi magatartása 2009-ben Magyar Örökség-díjat kapott, egykori tanítványa, az Egyesült Államokban nemrég elhunyt Háberland Katalin professzor pedig hetvenötezer dollárt hagyományozott egykori alma materére, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Neurológiai Klinikájára.

A műsor további adásai

2014. 03. 04.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom
szerkesztő Zimányi Ágnes. "A köztünk élő Mindszenty" - konferencia a Parlamentben.

2014. 02. 25.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2014. 02. 18.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2014. 02. 11.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2014. 02. 04.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom
szerkesztő Zimányi Ágnes. Csernák István szuperintendens, a Magyarországi Metodista Egyház vezetője beszél közösségéről, saját életútjáról.

Épp ezt az adást nézed
2014. 01. 21.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2014. 01. 14.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2014. 01. 07.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom
szerkesztő Zimányi Ágnes. Negyven éve, 1947. január 6-án halt meg Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója. Mona Ilona szociális testvérrel emlékezünk rá.

2013. 12. 31.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 12. 24.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2013. 12. 17.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2013. 12. 10.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom
szerkesztő Zimányi Ágnes. Misszió és ima címmel a közelmúltban konferenciát rendezett az OLI. A témáról az egyik előadóval, Berkecz Franciska szociális testvérrel beszélgetünk.

2013. 12. 03.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2013. 11. 26.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2013. 11. 19.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme