2014. 02. 24. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
„Az egyháznak szüksége van az együttérzésetekre, különösen most, amikor oly sok a fájdalom és a szenvedés számos országban világszerte” – mondta Ferenc pápa, amikor szombaton délelőtt 19 új bíborost kreált, a Szent Péter bazilikában. Az eseményen jelen volt a bíborosi kar, közöttük Erdő Péter is.

Takács Nándort, Várszegi Asztrikot és Mayer Mihályt huszonöt éve szenteltek püspökké, Esztergomban. A jubileumot közösen ünnepelték a székesfehérvári székesegyházban. Összeállításunkban először Takács Nándor nyugalmazott püspököt, majd Várszegi Asztrik bencés főapát - püspököt hallják.

A Pécsi Egyházmegyében jártunk. A Dunántúli egyházmegye az egyetlen, amelynek pontosan ismerjük az alapítási dátumát, Szent István király 1009. augusztus 23-án alapította. Az egyházmegye életéről Udvardy György (képünkön) főpásztorral beszélgetünk.

A műsor további adásai

2014. 03. 03.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 02. 28.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 02. 27.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Képünkön: Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója

2014. 02. 26.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2014. 02. 25.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2014. 02. 21.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
Kitekintő. Aktuális külpolitikai események. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.

2014. 02. 20.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Sediánszky János műsora. Vendégünk a 75 esztendős Tóth Éva költő, műfordító,

2014. 02. 19.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2014. 02. 18.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 02. 17.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes. Főpásztori vizitáció Máriaremetén.

2014. 02. 14.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 02. 13.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztők:1.rész: Dvorszky Hedvig, interjúalanya: Fekete Károly rektor, 2.rész: Jálics Kinga interjúja Kathy-Horváth Lajos muzsikussal
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2014. 02. 12.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 02. 11.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 02. 10.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes