2014. 03. 12. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

szerkesztő: Marton Árpád
1-3. Két Beethoven-szerzemény következik Arthur Schnabel 1933-as illetve 1935-ös fölvételén. Az 1809-ből való 26., Esz-dúr szonáta különleges abban a tekintetben, hogy Beethoven bizonyos értelemben programzeneként komponálja Rudolf főherceg számára. A címadó első tétel a Búcsú, az Andante a Távollét, az örömteli zárótétel a Viszontlátás címet viseli.

4-5. A 106-os opusszámú, 29., B-dúr szonátát – mely utóbbit két részletben, ma és egy hét múlva mutatunk be -, Hammerklavier-szonátaként ismeri a zenei köztudat. A cím némiképp megtévesztő: Beethoven korában minden szonáta Hammerklavieron, azaz kalapácszongorán szólalt meg. Lényegesebb azonban a szonáta nagyarányú volta, amely mind terjedelem, mind szimfonikus igényű összetettség tekintetében igaz. A szerzemény erőteljes drámaiságát a B-dúr és a b-moll tónus kontrasztja alapozza meg. Beethoven kései stílusának ellenpontos fogásai itt már jól kivehetőek. A szerző így írt Artaria zeneműkiadónak: „Íme egy szonáta, amely okoz majd némi gondot a zongoristáknak, de úgy ötven év múlva el tudják majd játszani.”

A műsor további adásai

2014. 03. 17.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Johann Sebastian Bach: c-moll csellószvit BWV 1011. Előadja: Rohmann Ditta

2014. 03. 16.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 03. 15.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 03. 14.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 03. 13.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

Épp ezt az adást nézed
2014. 03. 11.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 03. 10.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1844. március 10-én született Pablo Martin Meliton de Sarasate spanyol hegedűművész és zeneszerző.

2014. 03. 09.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 03. 08.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 03. 07.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 03. 06.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 03. 05.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 03. 04.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 03. 03.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1875. március 3-án mutatták be Párizsbam Bizet: Carmen című operáját. Mai műsorunkban a Carmen szvitet hallgatjuk meg.

2014. 03. 02.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese