2014. 06. 02. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
A zsidóság és a kereszténység viszonya valami egészen különleges, teológiailag értékes kapcsolat, amelynek a biztos alapja a kezdeteknél van, Jézus Krisztus személyében – mondta Erdő Péter bíboros, a II. Vatikáni zsinat, Nostra aetate kezdetű nyilatkozatáról rendezett konferencián. Az előadók között volt Márfi Gyula veszprémi érsek és Orosz Atanáz görög katolikus püspök is.

Az utolsó ítéletkor Jézus miért választja szét a juhokat és a kosokat? És egyes fordításokban hogyan lettek a kosokból bakok? Erről Szőke Ágnes latintanárt hallják.

A Prímási Levéltár saját dokumentumaiból két újabb kötetet jelentetett meg. Az egyik címe Prímási és Főkáptalani Levéltár tervrajzgyűjteményének katalógusa, a másik lengyel hadifogoly tisztek naplója, címe: Lengyel Tisztitábor-Ipolyhídvég, 1939-1944. A könyveket a budavári Prímási Palotában mutatták be, köszöntőt Erdő Péter bíboros mondott. Hegedűs Andrást, a Prímási Levéltár igazgatóját a két könyvről kérdezzük, Beke Margit levéltáros-történészt pedig a Prímási Levéltár működéséről.

A műsor további adásai

2014. 06. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 06. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1. Interjú Cserép László főosztályvezetővel
2. Emlékezés Nagy Gáspárra (képünkön) – Kőrösiné dr. Merkl Hildával és Lázár Csabával

2014. 06. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Mi történt a világban? Külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.

Épp ezt az adást nézed
2014. 05. 30.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 29.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Szabó Csilla

2014. 05. 28.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2014. 05. 27.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 26.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 05. 23.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 22.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Interjú Margitai Ágival (képünkön)

2014. 05. 21.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 20.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 19.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes