2014. 06. 05. 20:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem
Zimányi Ágnes műsora
Minskben, Belorusszia fővárosában tartja negyedik találkozóját a katolikus – ortodox fórum. A megbeszélések középpontjában a vallási és kulturális különbözőség, kihívások a keresztény egyházak számára Európában téma áll. Katolikus részről a szervező az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa, amelynek elnöke Erdő Péter bíboros.

A katolikus templomokban minden hó első csütörtökén imaórát tartanak és szentmisét mutatnak be, a papi, szerzetesi hivatásokért. Miért a hónap első csütörtökén? – kérdezzük Verbényi István kanonoktól?

Gánóczy Sándor magyar származású, Franciaországban élő teológust a Magyar Tudományos Akadémia külsős tagjai közé választotta. Gánóczy Sándor székfoglaló előadásában, amelynek címe: „Állati ember, emberi állat”, az emberi és állati faj lélektani hasonlóságaira hívta föl a figyelmet.

A műsor további adásai

2014. 06. 12.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit-vallás
Hollai Antal teológus műsora

2014. 06. 11.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea
10 éves a Magyar Katolikus Rádió! Munkatársaink beszélnek hivatásukról és hitükről.

2014. 06. 10.
kedd
20:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Vendégségben a rács mögött élő örökimádó missziós nővéreknél a Fülöp-szigeteken. Szerkesztő Szerdahelyi Csongor

2014. 06. 09.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2014. 06. 06.
péntek
20:04

Velünk vannak

Irodalmi látlelet
Domokos Mátyás irodalomtörténésszel Andrónyi Kolos beszélget. 2. rész

Épp ezt az adást nézed
2014. 06. 04.
szerda
20:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: Csányi Tamás karnagy, aki kapja: dr. Párdányi Miklós, a Szent Imre Gimnázium volt igazgatója. Szerk-mv: Mezei Károly

2014. 06. 03.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből. Szerkesztő: Poór Tünde. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.

2014. 06. 02.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2014. 05. 30.
péntek
20:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Barankovics Istvánról, a Demokrata Néppárt elnökéről Gianone Andrással ifj. Bertényi Iván beszélget.

2014. 05. 29.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
Urunk mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele.
Dér Katalin műsora

2014. 05. 28.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea

2014. 05. 27.
kedd
20:04

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei
szerkesztő Cs. Nagy Tamás.

2014. 05. 26.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2014. 05. 23.
péntek
20:04

Velünk vannak

Magyar téka
Jean Mattern-nel a Király fürdő c. könyv szerzőjével Andrónyi Kolos beszélget.

2014. 05. 22.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit és értelem
Zimányi Ágnes műsora. Hazánkban 30 éve működik a házas hétvége lelkiségi mozgalom.