Zenei kincsestár

A közszájon forgó vélekedés szerint „háborúban hallgatnak a múzsák”. A kijelentést az emberiség kultúrtörténete megannyi példával cáfolja. Közülük csak egyik a száz esztendeje kitört első világháború. Az otthonuktól, családjuktól elszakított, idegen földre vezényelt és hazafias szólamokkal elbódított tömegek dalba öntötték lelkesedésüket, dalba panaszukat, honvágyukat és csalódottságukat. Kosztolányi így emlékezett meg róluk 1916-ban: „Ha elesnek a csatatéren, nem jelenik meg a nevük, még egy kicsi hírecskében sem, hogy ezt egy szegény-szegény anyóka kivágja, eltegye az imakönyvébe, és ott őrizze hosszú-hosszú évekig, míg a papír - egyetlen emlék, mi megmaradt egy életből - elsárgul, a sorok elmosódnak, a betűk pedig megfakulnak és megvakulnak. Névtelenek ők, kik most szereznek nevet. Millió és millió áldott búzaszem az isten szántó¬földjében... porszemek... buborékok... hullócsillagok…” A háború zenei emlékeit Széles András, Szilágyi Levente, Lázár Zsigmond, Kiss Ferenc, Cseh Tamás, Kátai Zoltán, a Szélkiáltó Együttes, Bokor János, Lakatos Miklós és cigányzenekara, a Hegedűs Együttes, a Kaláka Együttes, Sebő Ferenc, Fábián Éva és a Kalamajka Együttes idézi fel.