2014. 07. 07. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
Elkészült az őszi rendkívüli püspöki szinódus úgynevezett munka-dokumentuma, amelyet Rómában mutattak be. Erről Erdő Péter bíboros, a szinódus főrelátora beszél.

A szerzetesek három fogadalommal élethosszíglan kötelezik el magukat. A szegénység, tisztaság, engedelmesség fogadalmáról Sztrilich Ágnes szociálistestvérrel beszélgetünk.

A nemrég szentté avatott XXIII. János pápa 1959. január 8-án jelentette be, hogy egyetemes zsinatot kíván egybehívni. A zsinat nyitó ülése 1962. október 11-én a Szent Péter bazilikában volt. 1965. december 8-án pedig VI. Pál pápa zárta a zsinatot. A második ülésszaktól már ő irányította a zsinati munkát. A zsinat végig kitartott a XXIII. János pápa által kitűzött cél mellett, ami az egyház belső életének megújítása és nyitás a világ felé volt. A zsinati munkában részt vett Gánóczy Sándor (KÉPÜNKÖN) magyar származású, Franciaországban élő teológus, aki akkoriban Tübingenben ökumenikus teológiát tanított. Hogyan zajlottak az ülések, milyen háttérmunkát kellett a zsinati teológusoknak végezni? – kérdezzük Gánóczy Sándort (2/2).

A műsor további adásai

2014. 07. 14.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 07. 11.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 07. 10.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Sediánszky János műsora

2014. 07. 09.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 07. 08.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2014. 07. 04.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 07. 03.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Nagy László költőre emlékezünk fiával, Nagy Andrással és unokájával, Nagy Borbála Rékával
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig
Interjú Szabó Dániel zongorista-zeneszerzővel
Szerkesztő: Jálics Kinga

2014. 07. 02.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 07. 01.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 30.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 06. 27.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 26.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Szabó Csilla

2014. 06. 25.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 24.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 23.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes