2014. 07. 15. 16:04 24 perc ismeretterjesztő műsorok

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
Bécsben utazási irodát nyitott, Amerikában aranybányát, Londonban és Brüsszelben távíróközpont tervén dolgozott. Amikor hírét vette, hogy a philadelphiai világkiállításon Alexander Graham Bell új találmányt mutatott be, a telefont, azonnal odautazott, hogy megnézze. Úgy látta, távíróközpont helyett telefonközpontot kellene létrehozni. Pénze, kísérleti lehetősége azonban nem volt elegendő, ezért felkereste Edisont és "találmánygyárát". A telefon bemutatását követő évben, 1877-ben már működött is a világ első központja Bostonban, amelyről 20 kilométeres távolságra lehetett telefonálni. A budapesti telefonközpont 1881. május 1-jén nyílt meg 25 előfizetővel, s az 1882-ben megjelent első telefonkönyv már 238 nevet sorolt fel.

Nekünk van a világon egyedül elbeszélt hírlapunk – lelkendezett a Pesti Hírlap 1893. februárjában, miután megkezdte működését a beszélő újság. Jókai Mór sem állhatta meg, hogy ne reagáljon rá: A Telefonhírmondó korunknak legelmésebb találmánya. Egy élő hírlap, mely minden nyomtatott hírt megelőz, a nap eseményeit odahozza helyünkbe, este pedig a színházi élvezeteket osztja szét otthon ezereknek – írta.

A vállalkozó kedvű, sokoldalú tehetségű Puskás Tivadar olykor meglepő fordulatokat vett életpályájába pillantunk be mai adásunkban. A Telefonhírmondót köztudottan a rádió közvetlen elődjének tekinti a tudománytörténet, azt azonban talán kevesebben tudják, hogy a világszerte elterjedt halló szó is az ő találmánya.

A műsor további adásai

2014. 08. 19.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom
szerkesztő Zimányi Ágnes. 25 éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Kozma Imre elnökkel beszélgetünk.

2014. 08. 12.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2014. 08. 05.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2014. 07. 29.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2014. 07. 22.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom
szerkesztő Zimányi Ágnes
Hogyan értelmezik a görög és a római katolikus teológusok az Eucharisztia lényegét?
Vendég Baan István görög és Puskás Attila római katolikus teológus

Épp ezt az adást nézed
2014. 07. 08.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2014. 07. 01.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme
Sohár Pál: Kulcs a molekula szerkezethez

2014. 06. 24.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom
szerkesztő Zimányi Ágnes. Pannonhalmán jártunk. Vendéglátónk Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát.

2014. 06. 17.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2014. 06. 10.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2014. 06. 03.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme

2014. 05. 27.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Collegium Esztergom - szerkesztő Zimányi Ágnes. Az igehirdetés tartott meg, vallja Hafenscher Károly (id) 88 éves evangélikus lelkész.

2014. 05. 20.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Tudott róla?
Magyar tudósok, magyar találmányok
Szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin

2014. 05. 13.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Távolkép
szerkesztő: Sályi András

2014. 05. 06.
kedd
16:04

Természet – tudomány

Mindentudás Egyeteme