2014. 08. 22. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

szerkesztő: Marton Árpád
1-4.          Harmadik este járjuk a Zenei Kincsestárban utunkat a világhírű kontratenor, Philippe Jaroussky oldalán a XVIII. század egyik nagy utazó énekes sztárja, Giovanni Carestini nyomában. Cusani bíboros fölfedezettje sorra hódoltatta meg Milánó, Róma, Bécs, Prága, Velence és Parma operaházait. Csoda lett volna, ha az opera korabeli fellegvára, Nápoly ne nyílt volna meg előtte. 1728-ban, 28 esztendősen lépett először a nápolyi deszkákra annak a Hassénak egyik operájában, akinek tollából hamarosan két áriát is hallunk majd. Művészete jelentékeny befolyást tett a komponistára, akivel tartósan működtek együtt a későbbiekben. Keresztül-kasul turnézta Itáliát, ismét ellátogatott Prágába, a bajor választó pedig „Őkegyessége Kamaravirtuózává” nevezte ki. Egyik római csodálója feljegyezte, hogy noha kivételes tálentumokkal áldotta meg az ég, sosem érte be felszínes sikerekkel. Egy ízben így nyilatkozott: „ha nem sikerül találkoznom a magam elvárásaival, hogyan találkozhatnám a másokéival?” Londoni útját követően is Hasse operáit vitte sikerre olasz operaházakban. 47 évesen a szász választói és lengyel királyi udvar szolgálatába szegődött Drezdában, ahol ekkoriban Hasse volt a Kapelmeister. Következő állomáshelye Berlin volt. Ekkor, ötvenedik életévén túl ismerkedett meg Carl Heinrich Graun operáival – ezek közül való a Philippe Jaroussky és Emmanuelle Haim együttese, a Le Concert D’Astrée kamarazenekar előadásában megszólaló második két ária. Nagy Frigyes udvarából a cári udvarba került. 1758-ban, Nápolyban adta utolsó nyilvános fellépését Nápolyban. Csakhogy a réi sikerek színhelyén megváltozott ízlésű, elutasító közönség, kudarc fogadta. Visszavonulását alig két esztendővel élte túl.

A műsor további adásai

2014. 08. 27.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 08. 26.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 08. 25.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1918. augusztus 25-én született Leonard Bernstein, amerikai karmester, zongoraművész és zeneszerző.

2014. 08. 24.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 08. 23.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

Épp ezt az adást nézed
2014. 08. 21.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 08. 20.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 08. 19.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 08. 18.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1926. augusztus 18-án született Simon Albert karmester, zenetudós, zenepedagógus.

2014. 08. 17.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 08. 16.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 08. 15.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 08. 14.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 08. 13.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 08. 12.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád