Jegyzet

Bucsy Levente: Játék a gólyatáborban

Történt egy „valami” egy gólyatáborban. Vagyis inkább történik; sok minden, és nem egy gólyatáborban. Hogy pontosan mi, arról a fiatalabbaknak élénkebb, kicsit régebb óta fiataloknak kopottabb emlékeik lehetnek – remélhetőleg minél többeknek csak elbeszélésekből, közvetetten.

A gólyatábor – kereteiben – nagyjából úgy néz ki, hogy egy felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzata csapatépítés, mai csúnya szóval élve networking, vagyis kapcsolatiháló-szövés célzattal egy nagy közös nyaralóhelyre hívja a gimnáziumokból hozzájuk frissen bekerült tiniket. Ehhez a nagy közös építkezéshez, bulihoz a legkülönfélébb, színes csapatjátékok is hozzátartoznak, amelyeknek eredeti céljuk nem is volna más, mint hogy a fiatalokat a legjobb éveikben ne csak a közös tudományok, hanem minél több közös élmény is összekösse, már a nulladik időpillanattól.

Az ez iránti vággyal, a kíváncsisággal, a bölcsesség nyíló kapuján átszüremkedő fény vonzó látványával űztek szörnyű játékot egy-egy ilyen tábor szervezői, akik hagyták odáig fajulni a dolgokat, hogy bódult fiúk bódult lányokat a legkiszolgáltatottabb helyzetbe kényszerítsenek, és műveljenek rajtuk mindenféle állatias dolgokat. Ma még csak a legutóbbi történet ismert viszonylag részletesen, augusztus utolsó napjaiban az egyik nagy multú fővárosi egyetem gólyatáborában esett egy lány szexuális erőszak áldozatául.

Most biztos azt gondolja a kedves hallgató, hogy valami ejnye-bejnyézés jön majd „a világ hökösei” ellen, vagy ilyesmi, mondjuk egy kiadós moralizálás. De nem. Viszont érdemesnek tartanám az egyre szaporodó, vagy inkább egyre nagyobb számban kiderülő, hasonló, valós esetek, valamint felfújt történések láncolatából kirajzolódó kép következményeiről egy kicsit hangosan gondolkodni.

Először is: a jég nagyon vékony. A felfokozott hangulatban hány és hány szülő dönt úgy egy életre, hogy ő ugyan nem fogja hagyni a kicsi lányát gólyatáborba menni, miközben megannyi lelkes és lelkiismeretes egyetemi tanár és diák vezető szervez hosszú hónapokig egy-egy ilyen programfolyamot, mígnem egy-egy tragikus történés a semmivel teszi egyenlővé a rengeteg fáradozást. Mindeközben hányan építgetik ugyanígy egy-egy egyetem falai között a saját kis perverz világukat, amire aztán rákapcsolják, mert rákapcsolhatják a reflektorokat minden augusztus végén, ezáltal mégis indokolttá téve a szülői szigort?

Másodszor: ugyanígy a felfokozott hangulatban egy történelmi léptékekben nagyon parányi eseményláncolat mekkora baltát tud belevágni egy főiskola vagy egyetem renoméjába? Gondoljunk bele: tudományos pályafutásokra is komoly hatással van, ha egy-egy ilyen rossz hír tömegével tart vissza szép reményű hallgatókat a neves felsőoktatási képzőhelytől.

Mert ugye Sipos Pál óta „minden jó fej tanár homoszexuális”, igaz? Minden, a rá bízott nebulókat partnerként kezelő pedagógus „aberrált pedofil”, igaz? Ugyanígy: a gólyatábor sem más, mint játék a berúgatott tizenévesek szexuális ingerküszöbével, igaz? Vagy minden hökös karrierista, részeges majom, igaz? Vagy ugyanígy az ellenkezője: elegáns kívülállóként az események tehetetlen szemlélője, igaz? Nem, nem igaz, egyik sem igaz, így nem.

Az indulatok durva felkorbácsolása arra mindig jó, hogy ne gondolkodjunk, indulataink eldöntsék helyettünk, mi történt, hogy történt, és mi következik, mert minek „kell” következnie. De az látszik-e, hogy az egyetem és felelős vezetősége törekszik-e arra, hogy szembenézzen egy régóta húzódó, súlyosnak látszó problémával, és megpróbálja azt leküzdeni. Vajon ugyanilyen hangosak-e azok a hírek is, amelyek már arról szólnak, hogy az érintett gólyatáborok valószínű és tényleges szervezőit is totál eltakarították? Vagy gondolja-e bárki, hogy ez a lépés egyben a megoldás is volt-e? Tudjuk-e, hogy az érintett egyetemi kari vezetések egyenesen betiltottak minden gólyatáborféle kezdeményezést a vizsgálat végső és megnyugtató lezárulásáig? Mert azért bizony meghozták az érintettek a felelős döntéseket, nem is bagatellizálva az előtte történt vállalhatatlan botrányokat.

Akárhogyan is volt és van, a közvélemény árgus szemekkel követi a fejleményeket, és előre dörzsöli a tenyerét a következő szaftos momentumra. Az erőszakos cselekményekben sérültek és szeretteik súlyos károkat szenvedhettek el, ez viszont nem válhat a tájékozódás játékszere. A gólyatábor értékei megmentendőek és megmenthetőek, hallgatók egymásra találása korántsem mindig részeges, erőszakos szexuális közeledés, a professzor és az egyetem pedig ellátta, ellátja és el is fogja látni feladatait. Folytatódhat így, eredeti medrében a játék!