2014. 10. 15. 20:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea
Segítséggel, Jó Szívvel Alapítvány (Nagy Tímea elnök)
Osztozás a gyászban (Tegzes Katalin segítő nővér)
Szinódusi morzsák (Erdő Péter bíboros)
- Segítséggel, Jó Szívvel Alapítvány: aki önkéntes munkáját, anyagi támogatását vagy tárgyi adományát szeretné fölajánlani, az a honlapon teheti meg: www.joszivvelalalpitvany.hu,
vagy ezen a számon: 0620/227-6760

- Tegzes Katalin segítő nővér várja a gyászolókat, veszteségüket feldolgozni vágyókat:
„VESZTESÉGGEL ÉLÜNK, DE A REMÉNY FÉNYÉBEN JÁRUNK“ címmel lelki napokra
Tahiba október 27. hétfő délután 2 órától – október 29. szerda 2 óráig.
Erre előre jelentkezni ezen a számon: . 06 30 462 92 72

Valamint minden előzetes jelentkezés nélkül sorstárs segítő csoportokba, melyek mottója: „MEGSZELÍDÜL A GYÁSZ OKOZTA BÁNAT“
Pesten, a Párbeszéd Házába (VIII. ker., Horánszky utca 18-22. Alagsori Kápolna) október 21-én, azután is kéthetente kedden este fél 6-tól kb. 7 óráig.
Budán a Batthyány téri Szent Anna Plébánia hittantermében, az Aranyhal u. 1. szám alatt. (a templom háta mögötti utca) kéthetente szerdánként este 6-tól kb. fél nyolcig, legközelebb október 22-én, aztán november 05-én.

A daganatos betegségben elhunyt gyermekek szülei számára havi egy péntek délután 4-től 7-ig, először október 30-án, Budapesten, a Margit krt. 58. szám alatt. Kapukód: 26

Minden sorstárs csoporthoz bármikor lehet csatlakozni.
Tegzes Katalin nővér hívható a 06 30 462 92 72-as számon.

A műsor további adásai

2014. 10. 22.
szerda
20:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: Horváth Adrián hídmérnök, aki kapja: Szelényi András, a Gellért Szálló volt igazgatója. Műsorvezető: Mezei Károly

2014. 10. 21.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből
Szerkesztő: Nagy Imre

2014. 10. 20.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2014. 10. 17.
péntek
20:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Doberdói Bánlaky József honvédtiszt, hadtörténész életéről, munkásságáról Pollmann Ferenc hadtörténésszel E. Román Kata beszélget. 2. rész.

2014. 10. 16.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
Téma: Prófétai aggodalom - Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom c. könyve nyomán.
Dér Katalin műsora

Épp ezt az adást nézed
2014. 10. 14.
kedd
20:04

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei<br>szerkesztő Zimányi Ágnes. Tardy Lászlóval, a Budavári Nagyboldogasszony templom karnagyával beszélgetünk.

2014. 10. 13.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
Szerkesztő: Tóth Zsófia

2014. 10. 10.
péntek
20:04

Velünk vannak

Magyar téka
80. születésnapjára megjelent - Ha úgy tudnánk c. - életműkötete kapcsán Konrad Sutarski lengyel költővel Mirtse Zsuzsa beszélget.

2014. 10. 09.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit és értelem<br>Zimányi Ágnes műsora

2014. 10. 08.
szerda
20:04

Velünk vannak

Tükörkép
Vendég: Prof.Prezmeczky László, a Szájsebészeti Fogászati Speciális Stratégiai Tudományos Testület elnöke
Szerkesztő: Kékesi Enikő

2014. 10. 07.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből. Szerkesztő: Nagy Imre.

2014. 10. 06.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
Szerkesztő: Tóth Zsófia

2014. 10. 03.
péntek
20:04

Velünk vannak

Koszorúk
1761. október 2-án hunyt el Mikes Kelemen. Rá emlékezik a műsor vendége: Szabó András és a szerkesztő, Mirtse Zsuzsa.

2014. 10. 02.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit-vallás
Sztankó Attila műsora

2014. 10. 01.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg<br>szerkesztő: Madocsai Bea
1. Pure fashion - "Tiszta szív, tiszta divat"
2. HEGY - gólyatábor folytatással
3. Zalaújlaki őrangyalok