2014. 11. 04. 20:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből. Szerkesztő: Poór Tünde.
Fontos, hogy a cigányemberek felismerjék, nem megvetett nép tagjai, hanem Isten gyermekei.

„Az imádság spirituálisan tisztítja meg a teret”. Egyre több helyütt a világban hoznak létre épp ezért imádság házakat, ahol 24 órában járnak közben Isten népéért. Október végén konferenciát is tartottak a témáról Máriabesnyőn.

Szonja Garro „Asszonyok Fehérben” néven többedmagával mozgalmat indított a lelkiismereti foglyok kiszabadításáért Kubában, ezért börtönbe zárták férjével együtt.

Végül híreink következnek.

A műsor további adásai

2014. 11. 11.
kedd
20:04

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei
szerkesztő Cs. Nagy Tamás
A kaposvári Nagyboldogasszony R.K. Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola mutatkozik be

2014. 11. 10.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2014. 11. 07.
péntek
20:04

Velünk vannak

Magyar téka
Szentmártoni János József Attila-díjas kölvővel legújabb, a Miféle föld c. kötete kapcsán Mirtse Zsuzsa beszélget.

2014. 11. 06.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit és értelem
Zimányi Ágnes műsora. Látogatóban a római szentszéki magyar nagykövetségen, Győriványi Gábor nagykövetnél.

2014. 11. 05.
szerda
20:04

Velünk vannak

Tükörkép

Épp ezt az adást nézed
2014. 11. 03.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2014. 10. 31.
péntek
20:04

Velünk vannak

Koszorúk
78 éve, november 3-án hunyt el Kosztolányi Dezső. Rá emlékezik a műsor vendége Zsille Gábor költő és a szerkesztő, Mirtse Zsuzsa.

2014. 10. 30.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit-vallás
Sztankó Attila műsora.
A 2. és 4. heti csütörtök esti himnusz. "Isten, ki fényben tündökölsz, és napfényt alkottál nekünk...."

2014. 10. 29.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea
Bizalom, megbocsátás (Kerényi Lajos atya)
Temetőlátogatás
Papok fizetése és a plébánia számlái...

2014. 10. 28.
kedd
20:04

Velünk vannak

Világ-egyház

2014. 10. 27.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2014. 10. 24.
péntek
20:04

Velünk vannak

Irodalmi látlelet
Páskándiné Sebők Annával, A vélt szabadság ára c. dokumentumfilm készítőjével Gerbei Anita beszélget.

2014. 10. 23.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit és értelem
Zimányi Ágnes műsora

2014. 10. 22.
szerda
20:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: Horváth Adrián hídmérnök, aki kapja: Szelényi András, a Gellért Szálló volt igazgatója. Műsorvezető: Mezei Károly

2014. 10. 21.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből
Szerkesztő: Nagy Imre