2014. 11. 08. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Sára Sándor operatőr-rendező, Mihályi Gábor, az ÁNE művészeti vezetője, Pál István Szalonna prímás, Unger Balázs cimbalmos
Az 53 magyar film című televíziós és filmklub-sorozat sikere után a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata válogatást készített a magyar dokumentarizmus alkotásaiból. 100 olyan magyar dokumentumfilm lesz látható, amely 1936 és 2013 között készült. A vetítéssorozat november 10-e és december 15-e között zajlik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmeket most is filmklub keretében mutatják be, előreláthatóan tizenhárom blokkban. A válogatás során filmesztéták és történészek véleményét is kikérték, így született meg a száz filmből – kilencven dokumentumfilmből és tíz dokumentum-játékfilmből – álló lista. Az összeállítás felsorakoztatja a magyar dokumentumfilm progresszív irányzatait és összes olyan egyéni teljesítményét, mely a dokumentumfilmes forma lehetőségeit tágította, vagy épp tematikailag hozott újat. A válogatásba került alkotások úttörő művek, rendezőik nyitottságát, társadalmi problémák iránti érzékenységét, sok esetben bátorságát dicsérik.

A Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című előadása november 16-án a Nemzeti Színházban a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, a Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. A műsor kaput nyit az elfeledett kárpátaljai régióra; felmutatja mindazt, ami e népek hagyományaiban közös, és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt az azonos gyökerekre helyezi, szemléletesen érzékelteti a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat.
Fotónkon: Jelenet a Megidézett Kárpátalja című előadásból

Az I. világháborús centenárium tiszteletére „Sírnak a harangok…” címmel Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető rendezésében új bemutatót tart a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) november 14-én a Várkert Bazárban. Egy régi legenda szerint, a szabolcsi kis falu, Uszka lakosai, mielőtt a labancok porig égették volna házaikat, elásták a falu két értékes harangját, hogy ne kerüljön az ellenség kezébe. A harangokat elrejtő kurucok már régen meghaltak, a rejtekhelyet azóta sem találják; de minden veszedelmekor – amelyből az évszázadok során bőven jutott az ott lakóknak – az emberek hallják, hogy a távolból sírnak az elásott harangok. Így volt ez 1848-ban is, amikor nemzetőreinket temették, de sírtak az uszkai harangok a trianoni döntés előtti éjszakán is, amikor tisztán hallatszott, hogy hangosan, zokogva siratják elveszett magyar fiainkat…
Képünkön: a műsorfüzet borítója

Idén novemberben rendezik meg a 33. Isztambuli Nemzetközi Könyvvásárt, melyen Magyarország a Balassi Intézet szervezésében és a Publishing Hungary program keretében díszvendégként lesz jelen. November 8-án a Magyar stand megnyitóján a cimbalmos Unger Balázs együttese, a Cimbaliband képviseli a magyar színeket. A zenekar nemcsak magyar népzenével, hanem török dalokkal is készül az ünnepi koncertre.

A műsor további adásai

2014. 12. 13.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Hegyi Barbarával és Bubnó Tamással

2014. 12. 06.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Puskás Tamással, Básti Julival, Ókovács Szilveszterrel és Török Jolánnal

2014. 11. 29.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Várkonyi Mátyás, Berecz András,Szervátiusz Tibor és Klára, Kákonyi Csilla, Magyari Lajos és Sipos Mihály

2014. 11. 22.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 11. 15.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú dr. Zoboki Gáborral és dr. Prokopp Máriával

Épp ezt az adást nézed
2014. 11. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Petruska és a Balerina – Koós Iván bábjai (Éder felv.) és a Csikós Attila könyv borítója

2014. 10. 25.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 10. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Agócs Gergely, Kelemen László, Csík János, Majorosi Marianna

2014. 10. 11.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Urbán Gyula, Hobo, Bubnó Tamás

2014. 10. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Képeinken: A Kelemen-kvartett, valamint dr. Somody Imre, Juhász Anna és Ernst Wastl Adyval a Centrál Kávéházban

2014. 09. 27.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 09. 20.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Riportok a Pesti Színházban, a BMC-ben, a Fonóban
Képeinken: Lukács Sándor, Eszenyi Enikő, Marton László (Szkárossy felv.) és Vásáry Tamás

2014. 09. 13.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 09. 06.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Témáink: a Magyar Dal Napja; a sajtótájékoztatón Szalonna és Bandája muzsikált (Rick Zsófi felv.), valamint évadnyitó a Rózsavölgyi Szalonban

2014. 08. 30.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Mácsai Páltól (képünkön) az Örkény Színház évadnyitójára kaptunk meghívást.