2014. 11. 19. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

szerkesztő: Marton Árpád
1-2. A Zenei Kincsestárban a huszadik század egyik legnagyobb zongoraművésze, a tragikusan rövid életű Dinu Lipatti muzsikál. Dinu Lipatti 1917-ben született Bukarestben. Négyévesen, édesanyjától kapta első zongoraleckéit. 16 évesen második helyezett lett a Bécsi Nemzetközi Zongoraversenyen. Az egyik zsűritag, Alfred Cortot meghívására Párizsban folytatta tanulmányait. Cortot mellett Paul Dukas és Nadia Boulanger is tanárai közé tartozott. Alighogy hazatért, a második világháború kitörését követően Svájcba menekült. A Genfi Konzervatórium professzorául kérte föl. Ugyanebben az időben jelentkeztek betegsége első tünetei. 1950-ben hunyt el, mindössze 33 esztendős korában. Hangfelvételei, amelyek alig néhány órányi időt tesznek ki, mindmáig etalon számba mennek. Mai műsorunkban 1947-ben készült barokk felvételeiből játszunk le. Elsőként Domenico Scarlatti E-dúr és d-moll sonatáját.

3. A két Scarlatti-sonata után Dinu Lipatti most a szívéhez legközelebb álló zeneszerző, Johann Sebastian Bach 825-ös jegyzékszámú, B-dúr partitáját adja elő.

A műsor további adásai

2014. 11. 24.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1919. november 24-én mutatták be Helsinkiben Sibelius: Esz-dúr szimfóniáját.

2014. 11. 23.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 11. 22.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 11. 21.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 11. 20.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

Épp ezt az adást nézed
2014. 11. 18.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 11. 17.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1959. november 17-én hunyt el Heitor Villa-Lobos brazil zeneszerző.
Heitor Villa-Lobos: Bachianas Brasileiras No. 2.

2014. 11. 16.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 11. 15.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 11. 14.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 11. 13.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 11. 12.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 11. 11.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 11. 10.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Liszt Ferenc: h-moll szonáta
Előadja: Ránki Dezső

2014. 11. 09.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese