2014. 12. 01. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
Ferenc pápa november 25-én egynapos látogatásra Strasbourgba utazott. Látogatást tett az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsban. Az európai intézményekben elmondott beszédeiben értékelte Európa helyzetét. Az európai szervezetek elismerést, bátorítást kaptak a katolikus egyház részéről. A látogatásról Erdő Péter bíborost és Hölvényi Györgyöt az Európai Parlament néppárti képviselőjét hallják.

Családpolitika Európában a holnapért címmel nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten. A tanácskozást az Európa Parlament néppárti képviselőcsoportja és a Barankovics Alapítvány közösen szervezte. A konferencián előadást tartott Piotr Mazurkiewicz, a varsói Stefan Wyszinski Bíboros Egyetem professzora.

„A szerzetesi hivatás tanúságtétel Isten szeretetéről.” – mondta Erdő Péter bíboros, aki a budapesti Szent István-bazilikában, Ferenc pápa szándéka szerint, megnyitotta a szerzetesek évét. A szentmisén jelen volt Peter Turkson bíboros, a Justitia et Pax pápai tanács elnöke, Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi bencés főapát, és a magyar férfi és a női szerzetesrendek képviselői. A megszentelt életről Sztrilich Ágnes szociálistestvérrel beszélgetünk.

A műsor további adásai

2014. 12. 08.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 12. 05.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 04.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Margitai Ágira emlékezünk

2014. 12. 03.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2014. 12. 02.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2014. 11. 28.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 11. 27.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Sediánszky János műsora

2014. 11. 26.
szerda
22:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 11. 26.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 11. 25.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 11. 24.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 11. 21.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Vörös Szabolcs. Kitekintő. Az elmúlt hetek külpolitikai eseményei.

2014. 11. 20.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
1. A balatonfüredi nyár kulturális eseményei
szerkesztő:Dvorszky Hedvig
2. Vendég: Balázs János és Lajkó Félix
szerkesztő:Jálics Kinga, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2014. 11. 19.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 11. 18.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina