2015. 01. 12. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
A napkeleti bölcsek nagyon messziről jönnek, az egész emberiség vágyakozását és várakozását hozzák a betlehemi Gyermek jászlához – mondta Erdő Péter bíboros a budavári Nagyboldogasszony templomban, ahol Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és Veres András püspökkel közösen adtak hálát, püspökké szentelésük 15. évfordulóján. A három főpásztort 2000. január 6-án, Vízkereszt ünnepén II. János Pál pápa szentelte püspökké, Rómában. Összeállítáunkban Erdő Péter bíborost, Alberto Bottari de Castello apostoli nunciust és Veres András szombathelyi megyéspüspököt hallják.

A szerzetesek hármas fogadalmukkal élethossziglan kötelezik el magukat. Szegénység, engedelmesség, tisztaság. Mit jelentenek ezek a szerzetesi fogadalmak? Kérdezzük Sztrilich Ágnes szociális testvért.

A Názáreti Jézus működése elején felkereste Jánost, és megkeresztelkedett általa, a Jordán folyóban. Amikor feljött a vízből, a megnyílt égből, és az Atya szózata hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem (Mk 1,11). Urunk megkeresztelkedésének ünnepéről, amely ebben az évben január 11-re esik, Rózsa Huba biblikus teológust hallják.Urunk megkeresztelkedésének ünnepével zárul a karácsonyi ünnepkör.

A műsor további adásai

2015. 01. 19.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 01. 16.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 01. 15.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
1. Interjú Sipos János népzenekutatóval
2. Interjú Balázs János zongoraművésszel (képünkön)

2015. 01. 14.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2015. 01. 13.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2015. 01. 09.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 01. 08.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2015. 01. 07.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 01. 06.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 01. 05.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 01. 02.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 01. 01.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Vendégünk: a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett jelmeztervező, Jánoskúti Márta.

2014. 12. 31.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 30.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 29.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes