Jegyzet

Párizs lehetőség

A napokban a lapokban, a tévében, a rádión és az interneten is ömlenek szanaszét a párizsi eseményekről szóló híradások, és az ezt övező véleményformálás. Testközelből tapasztalom: hónapok óta nem jelent meg semmiről ennyi szubjektív kinyilatkoztatás, mint a francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo munkatársai elleni merényletről, az előzményekről, illetve a lehetséges következményekről.

Igen sokan a mi értékközösségünk tagjai közül is hallatták hangjukat. Kiss Ulrich jezsuita atya – aki nem tudná, egy multicég magas rangú vezetői posztjáról „emelkedett tovább”, és választotta relatíve nem túl régen a szerzetesi hivatást és a katedrát –, szóval Kiss Ulrich a „Je suis Charlie” divatjelenségre reagált saját nyilvános internetes naplójában, amellett foglalva állást, hogy nem azonosul feltételek nélkül a gúnylap mellé állással, a Mohamed-karikatúrák rajzolói ugyanis tisztában voltak a kockázatokkal, nem voltak teljesen védtelen áldozatok. Ulrich atya szorosan emellett természetes módon kiáll a gyilkosság mint megoldási, elégtételi forma ellen is. Vázolja ugyanakkor, hogy a karikaturistákra mint felnőtt, szabad, gondolkodó humánumokra nem érvényes a jézusi mondat, hogy „Uram, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”, ráadásul a lap – mint a szerzetes is aláhúzza – a következő számot azonnal hússzoros példányban nyomta, ami óriási biznisz volt...

Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese szintén az interneten szólalt meg. Arról elmélkedik, „nem-e lehetett-e volna-e elkerülni” a Charlie Hebdo elleni terrortámadást. Ő is sarokkőként kezeli, hogy a gyilkosság nem lehet megérdemelt büntetés senki esetében, ahogy fogalmaz, „a szemet szemért, fogat fogért elvnél is aránytalanabb megtorlás maga a megveszekedett barbárság”. Éppen azért, mert a világ liberális része most felháborodva tagadja, hogy itt emberek, vagy mondjuk így, tömegek legbelsőbb hitbeli meggyőződésével gúnyolódnak szakajtószámra és tendenciózusan, Szőnyi felsorol három példát: 1) egy alkalommal, amikor az egyháztól konkrét állásfoglalás történt a homoszexuálisok házassága ellen, a mennyei Atyát hátulról, hát, „közelítő” Jézus Krisztus került a címlapra, Jézus hátsójába egy Szentháromságot jelképező háromszöget szúrva; 2) Benedek pápa lemondásakor a Szentatya és egy svájci gárdista „végre szabadon” felirat alatt ölelkezett; 3) az óvszerhasználat elleni kiálláskor pedig „Ez az én testem” kiírás alatt egy gumióvszert emelt magasba a pápa a karikatúrán. Szőnyi szintén rávilágít, hogy nem a katolikus, és nem is a szintén vérig sértett iszlám és zsidó közvélemény horkant fel kizárólag a tendencia ellen, hanem a francia külügyminiszter, Laurent Fabius még idejében feltette a kérdést a Charlie Hebdónak: „Valóban értelmes vagy intelligens dolog olajat önteni a tűzre?”

Kiss Ulrich és Szőnyi Szilárd mellett aztán megjelentek a szólásszabadság fölkentjei is, egy közülük a következő állításokra ragadtatta magát Szőnyi írása után, miután olvasóival közölte, hogyan kell Szőnyit értelmezni:
– „most nagyon sok ismerősöm és nem ismerősöm tombol, jelzőket halmoz a dühtől fuldokolva”
– „minden idők leggusztustalanabb meg leggyávább cikke”.
Aki ezeket a kijelentéseket tette, egyike a legolvasottabb hazai internetes újságíróknak, ezért véleményét – megkockáztatom – talán illik ismerni és figyelembe is venni, de amit talán még inkább kéne: válaszolni tudni rá.

Mert tényleg ilyen szintű kritikákra sütjük le a szemünket, vagyunk lusták reagálni, és várjuk, hogy majd az egyház megszólal? Sokszor sopánkodunk azon, hogy az egyháznak milyen rossz a kommunikációja, vagy hogy mennyire elönt a szenny mindent, blablabla. De nem teljesen mindegy, hogy megállunk-e ennek a megállapításánál, vagy teszünk-e legalább hétköznapi beszélgetéseink szintjén valamit. Hogy kiállunk-e az erre a helyzetre is nagyon pontos recepttel bíró keresztény tanítással. Vegyük észre, magas labdát dobtak fel nekünk megint!

A kritikák tengerén hánykolódó hajóinkból újra és újra egyértelművé tehetjük, hogy életet adni és életet elvenni egyedül Istennek a dolga, sőt ugye ha már a fogamzásgátlás is gúny tárgya, ennek tágabb összefüggéseiről is beszélhetünk. Vissza is kérdezhetünk: miért nem volt ugyanilyen gyász nyáron, amikor a gázai háborúban – még csak nem is gúnyolódó – újságíróból 11-et likvidáltak? Vagy: elfogadható-e, hogy Barack Obama amerikai elnök heherészős sajtótájékoztatóba fog szombaton alig egy órával azután, hogy a francia kommandósok megölik a terroristákat, de azoknak több túsza is áldozattá válik?

Aztán idekevernek még egy halom dolgot, ami nem is idevaló, hogy mit nyomulnak most az „inkvizítor papok”. Ilyenkor nyugodtan mondjuk el, hogy pápák hosszú sora bocsánatot kért már az inkvizíció vétkeiért, amit az érintett csoportok el is fogadtak.

Szerintem fontos, hogy – persze értékrendünk szerinti álláspontunkat részletesen ismerve – belemenjünk ilyen párbeszédekbe a szelíd határozottság hangján, sokszor ugyanis csak valamilyen információ hiánya okozza az agresszív kritikai hozzáállást. Aki pedofil papozik, szintén csak azt bizonyítja, hogy a kis számú, de természetesen sajnálatos és elítélendő cselekményt felszínen tartó orgánumokból tájékozódik, miközben szemet huny az ápoló és tanító szerzetes rendek áldozatos tagjai fölött (hoppá: szerzetesek éve van!), vagy olyan, nagy hatású sztárjainkat nem veszi figyelembe, mint Böjte Csaba, Pál Feri atya, Jelenits István, II. János Pál vagy Ferenc pápa.

Lehetőségünk most megint van beszélni róluk, a tanításról, ami így – ne féljünk a nagy szavaktól – a tanúságtétel részévé válik.