2015. 02. 12. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

művek és művészek
szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1. Interjú Pintér Tamás építésszel és Fülemen Róza üzletasszonnyal
2. Interjú Herczku Ágnes énekessel
Pintér Tamás építész a magyar-török műemlékek gondozását végzi évek óta. Magyarországi és törökországi úti élményeiről, illetve a helyreállított műemlékekről számos művészi rajzot is készített, amelyeket kiállításokon és több könyvében is bemutat.Fülemen Róza üzletasszony széles nemzetközi ismeretségeit latba vetve támogatja a kortárs magyar művészek kiállításait, másokkal cserekapcsolataikat, legutóbb pedig egy civil szerveződésű hungarikum szövetség munkájába kapcsolódott bele.Mindketten nemzetközi jó hírünket ápolják./DH/

Február 14-én lesz a Fonó Budai Zeneházban az egykor táncos, ma sokszínű énekesnő, Herczku Ágnes Bandázom című, a Fonó kiadásában megjelent új albumának a lemezbemutatója.
Bandája ezúttal: Hegedűs Máté és Pálházi Bence – hegedű, Fekete Márton – brácsa, kontra, Molnár Péter – bőgő, Födő Sándor – dob, ütősök, tango-harmonika, s végül és elsősorban: Nikola Parov, az album megálmodója, zeneszerzője, hangszerelője, producere. Hangszerei: hegedű, bouzouki, kaval, duduk, ének, szájharmonika, kanun.
Vendégek: Dresch „Dusás” Mihály – fuhun és Ávéd János – tanor szaxofon.

A Bandázom című album szép és tartalmas füzetéből Nikola Parov gondolataiból idézünk:
„Örökös dilemma, hogy melyik út hatékonyabb a hagyományos zene továbbéltetéséhez: ha kompromisszumok nélkül tanuljuk meg az elérhető hagyományos zenét és úgy is továbbítjuk, vagy a beavatatlanok számára hozzáférhetőbb környezetbe helyezzük és így csepegtetjük és keltjük fel az érdeklődésüket. Mindkét módszer jó, sőt, kijelenthetjük, hogy egyik a másika nélkül nem sokat ér. Bármelyik útra is keveredjünk, tudnunk kell, hogy az elmélyültség és alapos évtizedes tanulmányozás semmiképp sem kerülhető meg. Ha népzenéről van szó, akkor a hitelesség nem csak szakmai, de lelkiismereti kérdés is.” /JK/

A műsor további adásai

2015. 02. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János

2015. 02. 18.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő Sályi András.
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2015. 02. 17.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 16.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 02. 13.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2015. 02. 11.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2015. 02. 10.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 02. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna és Gőbel Ágoston; zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2015. 02. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 02.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 01. 30.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 01. 29.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Beszélgetés Kubik Annával (képünkön)